Hullócsillag: 3. fejezet

Thor/Loki, 18+, erotikus tartalom, hurt/comfort, angst, dráma, slash

A hazugságok és a titkok teszik tönkre az életünket. Thor pontosan tudja ezt, hisz az ő családját is ez a két dolog pusztította el. Testvére elhagyta őt. Négy év után hívást kap egy kórházból, de amit ott lát, arra nem készült fel lelkileg.

3. fejezet

A kezem remeg az idegességtől és a félelemtől.  Dr. Jane Foster, a nő, aki hívott. Ismer téged, lehet, hogy a barátod, a barátnőd. Mi történt veled? Semmit se tudok rólad, egy idegen lettél, új életet kezdtél. Nélkülem. Azt mondta nekem a nő a telefonba, hogy szükséged van rám. Ha tényleg ez az igazság, akkor miért nem hívtál? Én vártam rád. Négy éve folyamatosan csak várok és várok, de a telefon csak egyszer csörgött, akkor is csak azért hívtál, mert megsérültél. Most is csak azért hallottam felőled, mert kórházban vagy. Anyának nem szóltam, hogy felhívtak, hogy tudom, hogy hol vagy.  Csak a pénztárcámat és az irataimat vettem magamhoz, semmi mást.  Tudom, hogy lett volna időm rendesen összepakolni, de egy percet se akartam elvesztegetni, minél hamarabb a reptéren akartam lenni. Minél hamarabb melletted akarok lenni. Újra látni akarom az arcodat, a gúnyos mosolyodat, a zöld szemeidet. Magamhoz akarlak ölelni és megmondani, hogy most már melletted leszek. Soha többé nem hagylak el.

A reptér várójában ülök a széken. Még egy óra van az indulásig. A fejem hasogat, a gyomrom görcsben, mert rettegek, hogy valami komoly bajod esett. Hátrahajtom a fejemet és a plafonon lévő lámpákat nézem. Odakint még sötét van, körülöttem emberek ülnek, mellettük a poggyászuk. Én csak magamat viszem. Hajam lazán összefogva. Csak egy vékony kabát van rajtam. Most már egy kicsit bánom, hogy így, minden nélkül elindultam, de már nem fordulhatok vissza. Pénz van nálam, ki tudok venni egy szobát, ha megérkezem. Először találjalak meg, majd utána jöhet minden más. A mobilom csörgése zökkent ki a gondolataimból. Ugyanaz a szám. Azonnal felveszem

- Halló! – Hangom rekedt az izgalomtól és félelemtől. Mi van, ha rossz hírt közöl.

- Szia, Thor! Ugye tegeződhetünk? A nevem Darcy, Loki egyik barátja vagyok, ez Loki telefonja, ezért tudjuk a számodat, mentsd el, erről fogunk hívni.

- Rendben. Ugye jól van? Súlyosak a sérülése? Kérlek, mond, hogy jól van! – Hangom szinte suttogás, némán könyörgök, hogy ne legyen komoly baja.

- Annyit tudok, amit Jane kiszedett a kezelőorvosából. Egy kocsi telibe kapta, aztán elhajtott. Agyrázkódása van, pár törött bordája és jó néhány zúzódása. Létfontosságú szervet nem ért, nincs belső vérzése. Hatalmas szerencséje volt. Még nem tért magához.

- Én… köszönöm. Köszönöm, hogy ott vagy mellette.

- Semmiség, az egész csapat itt van, nem hagyjuk magára. Amikor leszáll, a gép ne mozdulj, kimennek érted. Két férfit keress. Észre fogod őket venni.

A repülőút eseménytelenül telt. Az agyam lázasan pörög. Lábam és a kezem remeg, csak rád tudok gondolni. Hamarosan újra láthatlak. Szívem összeszorul, hogy ilyen körülmények között, de akkor is újra együtt leszünk. Végre négy év után újra láthatlak.

Körülnézek a csarnokban. Az épület tele van emberekkel. A tömeg majdnem elsodor. Tekintetemmel azt a két férfit keresem, akik értem jöttek. Darcy nem adott leírást róluk, így fogalmam sincs, hogy kiket kéne keresnem.  Lassan elindulok, hátha megtalálom őket, vagy ők találnak rám. Ideges vagyok, mi van, ha elkerüljük egymást, ha nem találnak meg, és elmennek.

Előkeresem a telefonomat a zsebemből. Tekintetemmel a tömeget pásztázom, már tárcsáznám a számot, amikor megpillantok két férfit, kezükben egy fehér lappal, amire a nevem van felírva. Az egyikük magas szőke hajú, barna bőrdzseki van rajta. Szemeivel a tömeget pásztázza, néha rápillant a telefonjára. A másik egy kicsivel magasabb nála, hosszú, sötét haja van. Hosszujjú pulóvert visel, az egyik kezén motoros kesztyű. Arca nyugodt, szinte semmi érzelmet nem mutatat. Ők lennének a barátaid? Régebben ilyen emberekkel szóba se áltál volna. Ilyen sokat változtál négy év alatt? Ki lett belőled?

Elindulok feléjük. Lépteim felgyorsulnak, szinte már futok. Most örülök, hogy nem hoztam semmit magammal. Nem lassítanak le. Amikor megpillantanak, leeresztik a lapot. A szőke férfi arcán egy mosoly suhan át, a másik férfi csak néz engem. Lefékezek előttük.

- Thor Odinson? – kérdi a szőke, hangja kedves, barátságosan mosolyog rám, mintha mindig is ismert volna. A másik csak felhúzza az egyik szemöldökét, ajka gúnyos mosolyra rándul.

- Ő lenne az? Másnak képzeltem – szólal meg, majd újra végig mér.

- Buck! – szól rá a szőke a barátjára.

- Örülök, hogy nem keveredett el, féltünk, hogy nem találjuk meg, és még véletlenül elkerüljük egymást. Még jó, hogy volt rólad egy képünk. A nevem Steve, Steve Rogers, ő pedig a barátom James Barnes – mutat a mellette állóra.

- Bucky – mutatkozik be a másik, és mind a ketten a kezüket nyújtják. Kezet rázok velük, de nagyon ideges vagyok. Látni akarlak téged.

- Gyere, kint áll a kocsi, elviszünk a kórházba. Négy év hosszú idő. Nem tudom, hogy Loki miért nem vette fel veled a kapcsolatot.

- Hogy ismerkedtetek meg?  - kérdem, miközben kifelé igyekszünk a reptérről.

- A kórházban találkoztunk először, körülbelül három éve. Sokkal tartozok neki.

- Nem te, hanem én. Az életemet köszönhetem neki. – Bucky hangja halk, de komoly. Meg akarom kérdezni, hogy mégis mit tettél, de nem merem. Nagyon személyes kérdés lenne, ezeket az embereket pedig csak tíz perce ismerem.

- Figyelj, Loki nem igazán beszél rólad, véletlenül tudtuk meg, hogy létezel.  Egy részeg éjszaka bukott ki belőle a dolog, először azt hittük, hogy azért nem beszél rólad, mert meghaltál, és fáj neki, de Tony tudta, hogy ki vagy, hogy Loki régi vezetékneve Odinson, nem pedig Laufeyson.

- Tony? – kérdem.

- Tony Stark. Elvileg már találkoztál vele.

- A lényeg, hogy Stark végig tudta, hogy kicsoda Loki, és hogy létezel, csak nem szólt, gondolom, Loki miatt. Loki nagyon ért ahhoz, hogy eltitkolja az érzéseit, de már évek óta ismerjük. Lassan felemészti belülről valami sötétség. Aki nem ismeri, nem látja, de szomorú és elveszett, csak ezt sikeresen elrejti a gúnyos mosoly és az utálatos viselkedés mögé.

 - Steve, mond ki nyugodtan, Loki egy pöcs.

- Ne beszélj így róla! Lokinak vannak hibái, de ő a testvérem.

- Nem, nem az – válaszol nyugodtan Bucky, majd kinyitja a terepjáró ajtaját és beszáll. Ezzel véget is vetett a beszélgetésnek.

London tele van. Nagyon zsúfolt város, szinte csak araszolunk a forgalomban. Idegesen bámulok magam elé. A Szent Ágoston Kórház a város másik felén van, és pont most van a csúcsforgalom. Egy mobil csörög, Steve előveszi és kihangosítja.

- Felszedtétek? – kérdi. Felismerem a hangját. Anthony Stark.

- Igen, itt van velük.  Hogy van?

- Még mindig nem tért magához, ami egy kicsit aggasztó. Az agyi tevékenységei jó. Már magához kellett volna térnie. Darcy ideges, ezért folyamatosan beszél, már megőrjít minket. Ha Loki meghallja a bátyja hangját, megöl minket.

- Csak nem félsz tőle? – Bucky hangja derűs, szinte már kuncogva beszél.

- Hidd el, én aztán tudom, hogy milyen az amikor Loki nagyon dühös, és azt ti nem akarjátok látni. Lehet, hogy ez egy nagyon rossz ötlet volt.

Zavarodottan ülök a hátsó ülésen, hallgatom a beszélgetést, és a felismerés mázsás súlyként szakad rám. Míg én vártam rád, amíg én kerestelek, te továbbléptél. Új életet kezdtél tőlem távol. Új barátokat szereztél, új kötelékeket alakítottál ki, míg te továbbléptél, én egy tapodtat se mozdultam, mert nem mertem. Féltem, ha egyet is lépek előre, akkor elkerüljük egymást, akkor elveszítelek, de így is elvesztettelek. Ezek az emberek a barátaid, engem hátra hagytál. Miért tetted ezt? Tudom, hogy Odin összetört téged, de miért kellett engem és anyát kizárnod? Miért nem volt hely számunkra az új világodban? Tettük talán valami rosszat? A szívem szakadt meg, amikor elhajtottál a kocsival azon a végzetes napon. A lelkem tört össze, amikor felhívtál, tudom, hogy te voltál, de nem segíthettem. A telefonhívás. A négy évvel ezelőtti hívás. Meg akarom kérdezni az előttem ülőket, de rájövök, hogy akkor még nem ismertek téged. Magamba roskadva ülök az ülésen, és már nem tudom, hogy mire számíthatok, hogy kit fogok látni. Annyira hiányzol.

- Nagyon csöndes vagy. Minden rendben, Thor? – Steve hangja aggódó. Mintha én is a barátja lennék, pedig csak pár órája ismerjük egymást.

- Igen, csak… - Nem tudom végigmondani.

- Nyugi, Loki állapota stabil, pár perc és megérkezünk, akkor a saját szemeddel is láthatod.

A kórház hatalmas és modern. Amikor kiszállok a liftből, szinte senki sincs itt. Nincsenek betegek, se hozzátartozók. Ez hatalmas üvegfallal elkerített váró van, kényelmes fotelekkel és kanapékkal, hatalmas TV a falon. Egy kis ajtó, ami egy konyhába vezet.  Nem kell sokat gondolkodnom azon, hogy ez egy magánrész. Egy férfi és egy vörös hajú nő ül a kanapén, amikor megérkezünk, felénk kapják a fejüket. A nő ajkán megkönnyebbült mosoly jelenik meg.

- Végre! – Hozzánk szalad, és megölel. Én csak állok ott, nem tudom, hogy mit csináljak. – A nevem Jane Foster, én telefonáltam először. A másik modortalan telefonáló, akik kikapta a kezemből a mobilt Darcy, ő most a mosdóban van, de azonnal jön.

– Annyira örülök, hogy eljöttél. Sok éve nem láttad Lokit, féltünk, hogy már ne érdekel a hogyléte, de meg kellett próbálnunk.  Aggódunk érte, már hosszú ideje, de most megint balesete volt, és…

- Megint? – kérdem.  - Mikor volt ezelőtt balesete?

- Sajnálom, de szerintem, jobb lesz, ha ezt az ő szájából hallod.

Már követelni akartam, hogy mondja meg, hogy miről beszélt az előbb, amikor egy hang félbe szakít.

- Thor! – szólít meg Stark, mire kezet rázok vele, nem kell bemutatkoznia, pár éve találkoztam vele egy rendezvényen.

- Miért van a liftnél őr? – kérdem.  – A te embereid? Loki veszélyben van?

- Ők nem az enyéim. Kész szerencse hogy a fiúk fel tudtak téged ide hozni. Nagyon kevés ember jöhet fel ide.

- Mikor láthatom végre az öcsémet? – kérdem. – Azt mondtátok, hogy az állapota stabil? Látogatható? Bemehetek hozzá? Hol van az öcsém? -  Hangom először dühös, majd minden egyes kérdésnél egyre könyörgőbb. Itt vagyok, látni akarlak. Meg akarok bizonyosodni róla, hogy tényleg te vagy az, hogy ez nem csak egy álom. Meg akarlak érinteni, hogy biztos legyek benne, hogy ez a valóság, nem pedig egy részeg lázálom. Mert, ha ez egy álom, akkor én az ébredésbe belerokkanok.

- Oh, én sajnos nem adhatok engedélyt a látogatásra, nem én vagyok Loki kezelőorvosa. A látogatásról a legközelebbi hozzátartozó intézkedik. Hamarosan visszajön Loki apukája és elintézi, hogy láthasd őt.

- Odin? – suttogom megrökönyödve. Mégis mit keres itt az apánk, hisz érthetően a tudtomra adta, hogy nem akar téged látni, hogy nem vagy a fia. Teljesen összezavarodtam, de az előttem álló Jane is. Bucky szája gúnyos mosolyra húzódik, Tony egy megvető horkantást hallat, míg Steve és Jane csak értetlenül áll.

- Milyen Odin?  Szerintem itt valami tévedés lesz, Loki apukája, mindjárt itt lesz és beszélhetsz vele, elment hozni pár váltás ruhát, mert bent marad a vendégszobában, itt akar lenni, amikor Loki felébred.

Értetlenül nézek rá, fogalmam sincs, hogy miről van szó. A te apád Odin Búrson, az én apám. Örökbe fogadtak, amikor még csecsemő voltál. Ez a titok szakított szét minket. Aztán hirtelen, mintha villám csapott volna belém, megértettem. A döbbenet letaglózott. Valószínűleg az arcomon is látszódott valami, mert Steve a vállamra teszi a kezét, és aggódóan néz rám.

- Thor jól vagy? – kérdi.

- Semmi baja, csak most jött rá, hogy kire gondolt Jane, amikor azt mondta, hogy Loki apukája.

Megtántorodok, és a hideg bőr kanapé támlájának dőlök.

- Mégis mit keresel itt Odinson?

Azonnal a hang irányába fordítom a fejemet, és megpillantom őt. A folyosón álló férfi hatalmas, legalább két méter magas, szikár teste öltönybe van bújtatva. Harargos zöld szemei engem pásztáznak. Felismerem benne a te vonalaidat. Annyira hasonlítasz rá. A szemed színe, a testalkatod, mindet tőle örökölted. A férfi szemei alatt sötét karikák húzódnak a fáradságtól és az aggodalomtól, de vékony ajkait most a harag préseli össze.  Dühe felém irányul és minden oka megvan rá.

- Mit akarsz itt? Kárörvendeni jöttél? Hogy találtál rá? Ki hívott fel?

- Mr. Laufeyson, hadd lássam az öcsémet! – kiabálom. Tudom, hogy nagyon szánalmasan festek, de most, hogy tudom, ki ő biztos vagyok benne, hogy nem enged a közeledbe, így már csak a könyörgés marad. – Négy éve! Négy éve már, hogy nem tudok róla semmit. Kerestem, folyamatosan kerestem őt, mindent megtettem, hogy megtaláljam. Muszáj tudnom, hogy jól van. Kérem, ő az öcsém és én szeretem őt.

A félelem átjárja az egész testemet, de tudom, hogy nem adom fel, nem mozdulok innen, egy tapodtat sem. Itt leszek melletted és többet egy lépést se mozdulok mellőled.

Figyelem, ahogy Laufey kezével végigszánt a kopasz fejbőrén, majd beletörődően sóhajt.

- Rendben van, de nem érted teszem. A fiam makacs, de tudom, hogy hiányzol neki, kellesz neki és én megfogadtam, hogy semmit se tagadok meg tőle. Hosszú éveket veszítettem el egy olyan döntés miatt, amit már rég megbántam. Loki makacs és sokszor nem hajlandó beismerni, hogy hibázott. Ne törd még egyszer össze Odinson, eleget kapott már így is az élettől, ha csak egy kis fájdalmat is okozol neki, akkor megöllek.

Határozottan bólintok, hogy megértettem és komolyan vettem minden egyes szavát. Nem áll szándékomban fájdalmat okozni neked. Melletted akarok lenni, segíteni akarok, be akarom pótolni az elmulasztott éveket.

Laufeyson int nekem, hogy kövessem, én pedig engedelmesen elindulok utána. Egy ajtóhoz vezet, tudom, hogy te vagy mögötte a kezem megremeg a kilincsen. A szívem a torkomban dobog, amikor benyitok. Végre újra láthatlak. Négy év után újra melletted lehetek.