Otthon

Most nem egy fejezetet hoztam, hanem egy kis novellát. Ez az első novella, amit írtam és az első olyan írásom, ami Loki szemszögéből van írva. Várom a kritikákat hozzá!

Tony/loki, 18+, slash, elvétve erotikus tartalom, dráma, romantikus, novella
Rövid kis novella. Loki szemszögéből. Visszaemlékezések.

Otthon

Egy év. Egy éve már, hogy megöltem a legfontosabb nőt az életemben. Én tettem és a lelkemet örök időkig mardosni fogja a bűntudat. Egy rövid mondat, bosszúból, haragból kimondott szavak. Elégtételt akartam venni, azt akartam, hogy fájjon, de nem neked, téged sose akartalak bántani, soha. Mégis megtettem. Utolsó emlékképem, utolsó beszélgetésünk. Ott állsz, arcodon megkínzott mosoly, de a szemeidben látom, hogy összetörtelek. „Nem vagy az anyám”. Egy rövid, egyszerű mondat, az igazság és mégis mekkora fájdalmat képes okozni mindkettőnknek. Megbántam, annyiszor megbántam már tettemet, de tudom, hiába, hisz visszacsinálni már nem lehet. Nem láthatom újra hosszú, göndör szőke hajadat, nem láthatom újra gyönyörű szemedet. Nem ölelsz már szorosan magadhoz. Én tettem. Én mondtam ki számodra a halálos ítéletet. Megöltelek, ezért örök időkig vezeklek. Megérdemlem.

Figyelem, ahogy a gömbök felszállnak, mint megannyi fényes csillag a sötét éjszakában. Nem vagyok szívesen látott vendég, jól tudom, megtűrnek, mert kénytelenek. Jogom van itt lenni, halálod évfordulóján. Jogom van itt lenni, mint fiad, de nincs semmi keresnivalóm itt, mint gyilkosod. Erős kéz szorítja meg vállamat, hátra se kell néznem, tudom, hogy ki az. Testem megfeszül az érintéstől. Thor, megmentettem, de csak érted, csakis érted tettem. Nem hagyhattam meghalni, mert akkor eltűntél volna, végleg eltűntél volna. Ha fiadra nézek, akkor nem bátyámat, hanem téged látlak. Szűke haj, kék, szeretettel teli szem, erős akarat. Minden jó tulajdonság, amit tőled kapott. Nem hagyhattam, hogy mindez elpusztuljon. Ennyit meg kellett tennem. Tudom, hogy ezzel nem tettem jóvá az összes hibámat. Meg kell mentenem téged, ha ezáltal őt is meg kell, akkor erre az áldozatra hajlandó vagyok.

-  Loki. Nem hittem volna, hogy eljössz. – Thor hangja halk, egyenlő a suttogással. – Örülök, hogy itt vagy. Maradj itt vacsorára.

Arcomon gúnyos mosoly, ahogy ránézek. Hát elfelejtette, hogy nem vagyok szívesen látott vendég?

-  Nem lehet. Vissza kell mennem. – Válaszom rövid, nem magyarázkodok, nincs is miért.  Az életem az enyém, nem tartozik rád. Nem tartozok ide, már nem.

Erősen megölel, érzem gyors szívverését, de én nem ölelek vissza, nincs miért. Megadóan tűröm, karjait a testemen. Thor, te ostoba. Szereteted irántam nem szűnik. Testvérként üdvözölsz, ha meglátsz és testvérként búcsúzol tőlem.

- Én maradok reggelig. Apámmal még beszélnem kell, kérlek, szólj Jane-nek, hogy ne aggódjon, hamarosan én is visszatérek.

Kibontakozok az ölelésből és biccentek. Még egyszer utoljára felnézek a csillagos égre, tekintetemmel végigpásztázom a már jól ismert, de oly régen látott sziklákat, a távolban terpeszkedő arany várat, ahol felnőttem. Ez a világ nevelt azzá, aki ma vagyok. Vajon köszönetet kéne mondanom érte? Nem hiszem.

Fél éve már, hogy találkoztam veled. Fél éve annak, hogy újra betoppantam az életedbe. Nem kérdeztél semmit, amikor piszkosan, több sebből vérezve megjelentem nálad, a tornyodban. Emlékszem, hogy sötét volt, az égen egy csillag se mutatta nekem az utat, nem volt hová mennem, hát egyszerűen ide jöttem. Rám néztél és csak ennyit mondtál „Rád férne egy fürdés és egy pohár ital.” Nem támadtál meg, nem hívtad barátaidat, egyszerűen csak elővettél egy poharat és hellyel kínáltál.

Öt hónapja már az első csókunknak. Öt hónapja annak, hogy először öleltelek. Nem emlékszek rá, hogy történt, csak sodródtam az árral, az érzésekkel. Nem emlékszek a történetre, csak az érintésedre, a csókodra, arra, ahogy a testünk összeforr. Vad nyögésink, véres harapások, gyöngyöző verejték. Reaktorod fénye megvilágít minket és a sötét szobát. Egyedül vagyunk, csak mi ketten. Miután elélvezek, te követsz engem, nem engedsz el, mellém fekszel, szorosan átölelsz és én engedem. Engedem, mert melletted azt érzem, hogy hazatértem.

Egy pillanat műve az egész. Két napja mentem el. Siettem vissza, azt akartam, hogy még az éj leszállta előtt visszatérjek. Nem akartam, hogy két estét aludj nélkülem. Végignézek a már jól ismert nappalin.  Vízesés és zongora, minden a már jól megszokott helyén. Mégis mit hittem? Két nap alatt semmi se változik.

- Jó estét, Mr. Laufeyson. Isten hozta itthon.

- Helló, JARVIS. Anthony? – A személy, akinek a kiléte és léte a legjobban érdekel. – Mesélj!

- Mr. Stark egészsége rohamos romlásnak indult, pedig ön csak két napot volt távol. Miután elment pánikroham tört rá, étvágya sem kielégítő.

- Ha jól sejtem, akkor csak iszik. Rémálmok?

- Visszatértek.

Csöndesen lépek be a hálószobánk ajtaján. Szinte eltűnsz a hatalmas ágyban. Lassan öltözök lefelé, először a csizma, egyik ruhadarab a másik után. A nehéz bőr, hangos puffanással landol a padlón, nem ébredsz fel. A levegő hűvössé változik, ahogy lassan szabadjára engedem eddig elfojtott erőmet. Figyelem, ahogy hófehér bőröm, kékké változik. Megjelennek a kacskaringós vonalak a testemen.

Két hónap, két hónappal ezelőtt mutattam meg igazi valómat. Undort, szörnyülködést, elfordulást vártam tőled is, mint ahogy másoktól, akik eddig láttak, de a te szemeidben ugyan úgy ott csillogott a vágy.

- Nem igazán értem, hogy mi itt a probléma. – Hangod nyugodt, tekinteted kíváncsi.

- Hát nem látod, Anthony? Egy szörny vagyok! Mumus, akivel éjszaka riogatják a gyerekeket!

Miért nem undorodsz tőlem?

Lassan mellém ülsz az ágyra és megérinted a vállamat. El akarok húzódni, de te nem hagyod.

- Figyelj, az se igazán érdekelne, ha lila lennél és három szemmel néznél rám, mert én nem a külső alapján ítélek. Vannak színes bőrű barátaim, a legjobb barátom bőrszíne fekete. Engem ez egyáltalán nem érdekel. Érted?

Ajkaim vékony vonallá préselődnek, kezeim ökölbe szorulnak, nem hiszek neked. Miért te lennél a kivétel?Undorító vagyok. Nem kellettem a vér szerinti apának, se annak, aki felnevelt. Odin tárgyként tekintett rám, ellopott ereklye voltam neki. Miután rájött, hogy nem veszi hasznomat, egyszerűen eldobott. Miért kell pont egy halandótól megkapnom azt a figyelmet és törődést, amire mindig is vágytam?

- Figyelj, ha undorodnék tőled, akkor nem állna fel. – Kezemet merev férfiasságodra húzod. Rád nézek és szemeidben még mindig ott ég a vágy tüze. - Drágám, semmi baj nincs a külsőddel, úgy vagy jó, ahogy vagy, előbb-utóbb meg kell békélned önmagaddal. A kék amúgy is egy nagyon szép szín.

Még mindig nem tudom olyan könnyedén venni, mint te, de minta egy hatalmas súlytól szabadultam volna meg. Testem elernyed, halkan kifújom a levegőt. Észre se vettem, hogy eddig bent tartottam. Ujjaidat érzem az arcomon. Végighúzod az egyik vonalon.

-  Érdekes, azt hittem, hogy érdes, de nagyon puha. Francba, ezek a csíkok nagyon izgatóak. Szeretném az összest megérinteni.

- Mégis mi tart vissza, Anthony?

Ajkaim lusta mosolyra húzódnak. Végre teljesen elengedem magam. Tudom, hogy te nem fordulsz el, téged tényleg nem érdekel, hogy honnan jöttem, hogy ki vagy mi vagyok. Lassan vetkőztetsz le, tényleg nem hagysz ki egyetlen felületet se. Kezeddel és nyelveddel követed végig a vonalakat én pedig csak hagyom magam. Meg akarlak érinteni, de te nem engeded.

- Anthony? – Kérdőn nézek fel rád, de te egy csókkal elhallgattatsz.

- Most csak te, most csak te vagy a fontos – suttogod bele a csókunkba és én engedek neked és magamnak. El akarom hinni, hogy végre valaki engem választ, hogy valakinek én vagyok az első.

Itt állok meztelenül az ágy előtt. Hangosan veszed a levegőt, szinte nyeled. Fehér takaróba bugyolálva fekszel, nyakadig húzod. Görcsösen markolod a puha anyagot. Szemhéjaid alatt a szemeid ide-oda ugrálnak. Mellkasod sebesen emelkedik és süllyed. Ajkaid szétnyílnak, halk nyögések sokasága. De ezek nem a kéj nyögései, hanem a félelem és fájdalomé. Én tettem ezt veled. Rémálmaid fogva tartanak. Újra ott vagy a sötétségben, a végtelenben, ahova miattam kerültél. Lassan csúszok melléd, szinte hangtalanul. Nem bújok a takaró alá. Összegömbölyödött testedhez simulok. Egyik kezemmel átölellek. Amint megérzed a jelenlétemet, tested öntudatlanul, hálásan simul hozzám. Ujjaid elengedik a takarót, megnyugszol, arcod kisimul. Halk elégedett szusszanás. Szorosan ölellek magamhoz. Nem ébredsz fel, a rémálomnak vége. Hálás sóhajok hagyják el ajkaidat, de az én szívemet a bűntudat szorítja.

- Loki? – suttogod félálomban, ha lehetséges még közelebb bújsz hozzám.

- Minden rendben. Itt vagyok, hazajöttem. – Gyengéd csókot nyomok izzadt tarkódra. Lehunyom a szemem és tudom, hogy rémálmok nélküli éjszakám lesz, mert itt vagyok melletted. Hazatértem.