Jég kék jövő - 10. fejezet : Jég kék

Itt az új fejezet! Elérkeztünk a 10. fejezethez. Szép kerek szám. Lassan itt lesz a történet vége. Már nincs sok fejezet hátra. Köszönöm, hogy elolvasod. Továbbra is várom a kritikákat. Jó olvasást!

Köszi Gwen, hogy átnézed nekem. Örök hála :)

Thor/Loki, 18+, slash, erotikus tartalom, hurt/comfort, angst, sötét, dráma
A történet a Thor - Sötét Világ után játszódik. Loki súlyosan megsérül, ezért Thor hazaviszi Asgardba. Thor reméli, hogy visszakaphatja rég elveszett öccsét.

Jég kék

Oda akarok menni hozzád, elő akarok bújni a rejtekemből, melletted akarok állni. Szólni akarok hozzád, el akarom mondani, hogy szeretlek, hogy a trón nem ér annyit, mint a szerelmed, hogy én mindenről hajlandó vagyok lemondani, hogy magaménak tudhassalak. Képes lennék mindent megígérni neked, de te vajon beérnéd ennyivel? Mindig is a hatalom volt a gyengéd. Egész életedet az árnyékomban töltötted. Mindenki csak úgy ismert: Thor öccse. Most itt a nagy lehetőséged, király lehetnél. Legszívesebben rád üvöltenék és megcsókolnálak, de nem tehetem, nem vehetem el tőled az esélyt. Ez a tiéd, téged illet, a te jogos örökséged. Igazad van, apám sose ültetne téged a trónra. Téged, aki még csak nem is vérszerinti fia, aki még csak nem is asgardi. Egy gyűlölt jégóriás. A bánat és az elvesztésedtől való félelem kezd magába szippantani. Mintha mocsárban állnék, tehetetlenül nézném, ahogy az iszap elnyel. Tehetetlenül üvöltök, de vajon meghallanád? Segítenél? Mélabús elmélkedésemből egy hangos csörömpölés szakít ki.

- Ne merj hozzám érni! – hangod erőteljes, szinte köpöd a szavakat.

- Velem kell jönnöd, közénk tartozol!  Ki vagy te? Egy senki. Hercegnek neveltek, de sose tekintettek annak. Az egész életed egy hazugság. Gyere haza és uralkodhatsz.

- A nevem Loki, és nem vagy méltó ahhoz, hogy megszólíts. Uralkodni fogok!

Hangos, fájdalmas üvöltés visszhangzik a falak között. Ismeretlen, nem a tiéd. A rémület jeges verejtéket hint a bőrömre. Úgy ugrok ki a hatalmas ajtó mögül, mintha bomba robbant volna.  Az ajtó hangos puffanással szakad ki a helyéről és ér földet a márvány padlón.

Mindent jég borít, a trónterem közepén ott állsz te, előtted pedig egy hatalmas test. Szívem a torkomban dobog. Mindenütt vastag jégréteg, a hideg a csontomig hatol, már nem is látom a padló és a falak eredeti színét. Minden jeges és kék. Ott állsz meztelenül, kezedben a tőröd. A földet beteríti a bíborvörös vér. Csak reménykedni merek, hogy nem sérültél meg. Óvatosan közelítek feléd, elég hangos vagyok, de te rám se nézel, csak az előtted elterülő holtestet bámulod.

- Loki! – szólítalak meg. – Loki, jól vagy?

Bőröd sötétkék, az indaszerű motívumok jól láthatóak. Most veszem észre, hogy a kezed is csupa vér. Lassú cseppekben csepeg le az alattunk elterülő jégre. Nem nézel rám. Miért nem nézel rám? Megsérültél? Mindent beborít a vér. Ahogy közeledek, látom, hogy a tetemet szabályosan felvágták, egy hatalmas vágás húzódik végig a mellkasán. Hogy tudtál egy tőrrel ilyen brutális sérülést okozni? Látom az óriás csontját, belső szerveit, el kell fordulnom, mert félek, hogy elhányom magam. Ez nem te vagy. Még sose láttam tőled ilyesmit, ekkora brutalitást.

Itt állsz előttem, véresen, mindent körbefon a hideg. Ez lennél te, hideg és jég kék. Óvatosan megérintem csupasz karodat, mire te megrándulsz, mintha csak most vetted volna észre, hogy itt vagyok. Vörös szemeiddel rám nézel, de mintha nem ismernél fel. Pupilláid tágak a rémülettől. Elrántod a kezed és hátrálsz, csupasz, véres lábad lenyomatot hagy. Én pedig nem értem, hogy mi történik. Miért húzódsz el tőlem.

- Loki, én vagyok – suttogom, próbállak megnyugtatni, de te csak tovább hátrálsz. Mint egy űzött vad, akit sarokba szorítottak.

- Ne érj hozzám! – üvöltöd. Szemeid ide-oda cikáznak. Tested reszket, elejted a tőrt. – Ne, érj hozzám!

- Én vagyok az, Thor! – szólalok meg újra, de süket fülekre találok. Mintha nem látnál engem. Arcod fájdalmas grimaszba torzul. Lenézel véres kezeidre, majd rám, mintha csak most tudatosulna benned, hogy én állok előtted. Ajkaid elnyílnak, rám nézel, tekinteted elgyötört, megtört. Szólni akarok hozzád, meg akarlak nyugtatni. Nincs semmi baj, vége van, itt vagyok veled. Szívem egyik fele repes a boldogságtól, mert nem fogadtad el az ajánlatukat, de ahogy rád nézek, újra elönt a félelem. Valami baj van. Nagy baj. Szólásra nyitom a számat, de mire bármit mondhatnék, te eltűnsz.

- Loki! – üvöltöm, de már csak a jéggel borított falak hallják.

Amint eltűnsz a levegő veszít a csípősségéből. Kiáltásokat hallok a távolból, engem keresnek. Felveszem a tőrödet és elteszem, nem akarom, hogy valaki máshoz kerüljön. Fandral és Sif rontanak be a már jobb napokat is látott trónterembe. Ahogy meglátják a vért és a testet megtorpannak. Ahogy közelednek úgy csúfítja el az arcukat a borzalom. Tudom, hogy mit gondolnak, hisz én is ugyanazt gondolom.

- Mégis mi történt itt? Thor, te tetted ezt? – Fandral arca kétségbeesett, rám néz, de én csak megrázom a fejemet.

- Nem én tettem – válaszolok, de nem nézek rájuk, se a brutálisan felhasított testre.

Nem bírok odanézni. Lehunyom a szemem, de csak rosszabb lesz. Újra látlak téged, kék bőrödet és vörös, kétségbeesett szemeidet, vérben úszó kezeidet.

- Ha nem te voltál, akkor mégis ki? – teszi fel a kérdést Sif, én pedig nem bírok megszólalni. A szavak megakadnak a torkomon. Nem akarom kimondani, mert én magam se akarom elhinni, hogy képes voltál ilyen brutális módon gyilkolni. Rájuk nézek és Sif arcán megjelenik a döbbenet.

- Loki – suttogja. –Loki volt.

- Ugyan már, Loki, sok rosszat elkövetett, de ilyen szörnyűségre még ő se képes. Miért tenne ilyet?

- Nem tudom, hallottam a beszélgetésüket. A jégóriás azt akarta, hogy Loki menjen vissza hozzájuk, hogy legyen a királyuk, hogy nem ide tartozik. Nem ő engedte be az ellenséget.

- Elfogadta, ugye? Mindig is uralkodni akart. Visszament oda ahová tartozik. – Sif hangját átjárja a düh. Meg se várja, hogy végigmondjam, rögtön azt hiszi, hogy átálltál hozzájuk, pedig nem így történt.

- Nyugalom, Sif, had fejezze be. Ennek amúgy sincs így értelme, minek ölte volna meg akkor?

- Loki nem fogadta el, amikor ideértem minden jeges volt, mint most, Loki csak állt véres kézzel, előtte az óriás holtteste. Engem választott, itt maradt, pedig ez volt a nagy lehetősége, király lehetett volna, de engem választott.

-Mit értesz azon, hogy téged? – teszi fel a kérdést Fandral.

- Meg kell találnom, valószínűleg sokkot kapott. Sif keressétek meg a többieket és az apámat. Szervezzetek mentőcsapatot, a sérülteket el kell látni.

- Nem gondolod, hogy először a feladatodra kéne koncentrálnod? Ő ráér.

- Nem, Sif, ő az első. Sokszor beleestem abba a csapdába, hogy minden és mindenkit elé helyeztem, nem követem el többet ezt a hibát. Ha a király keres, mondjátok meg neki, hogy Lokival vagyok.

A szobám felé veszem az irányt, remélem, hogy ott talállak. Nincs más hely ahova mehetnél.  Akkor láttalak ennyire kétségbeesettnek, amikor lezuhantál a mélybe, amikor elengedted a Mjölnirt, és zuhantál a végtelenbe. Nem akarlak elveszíteni.

Az ajtóm előtt állok, tudom, hogy be kéne nyitnom, de egyszerűen nem bírok, mintha a kezeim kőből lennének. Mi van, ha nem talállak itt? Akkor hol keresselek? Félek, hogy összetörtek. Mi van, ha nem tudlak összerakni?

Lassan kinyitom az ajtót, azonnal megcsap a hideg, én pedig megnyugszom, itt vagy. Igazam volt, ide jöttél. Hozzám jöttél. A szobában sötétség honol, beletelik egy kis időbe, mire a szemem megszokja a sötétséget. Nem látlak, a fürdő ajtaja résnyire nyitva. Lassan, csöndesen elindulok, nem akarlak megrémiszteni. Kezemet a kilincsre teszem, várok egy kicsit.

- Loki, én vagyok az, Thor. – Hangom nyugodt. -  Bemegyek, rendben?

Semmi válasz, lenyomom a kilincset. A csempézett helységet csak a hatalmas ablakon át beszűrődő fény világítja meg. A földön megpillantom a véres lábnyomaidat, amik mellett apró vércseppek vannak. Körbe nézek, de nem talállak, biztos vagyok benne, hogy mágiát használsz, így rejtőzöl el a szemem elől, de engem nem tudsz becsapni, itt vagy. Tudom, hogy azt akarod, hogy elmenjek, hogy magadra hagyjalak, de nem fogom megtenni. Megsérültél, ha testileg nem, lelkileg biztos, nem hagyhatlak ilyen állapotban magadra. Tudnod kell, hogy számíthatsz rám, bármi is történik, megoldjuk.

- Loki, kérlek. Nem lesz semmi baj. Veled vagyok. Bízz bennem.

Kénytelen vagyok megállni, nem tudom, hogy merre vagy. Érzem a jelenlétedet, tudom, hogy itt vagy. Miért nem akarod megmutatni magadat? Most fordul meg először a fejemben az a gondolat, hogy lehet, hogy szégyelled magad. A tetted és a külsőd miatt. Sose tudtad elfogadni magad, valamiért megszűnt a varázslat és te igazi valódban álltál előttem.

- Loki, kérlek – suttogom.

Percekig csak állok, mire egy gyenge hullám söpör végig a szobán, én pedig megpillantalak téged.

Ott ülsz összekucorodva az egyik sarokban. Felhúzott lábaidat véres kezeddel öleled körül. Hosszú, fekete hajad előrehull. Ahogy közeledek feléd, észreveszem, hogy még mindig meztelen vagy. Egész testedben remegsz. A kezed és a lábad véres én pedig még mindig nem tudom, hogy az a vér mind az ellenségé vagy te is megsérültél. Leguggolok eléd, gyengéden megérintem a karodat, mire te összerezzensz. Felkapod a fejedet, vörös szemeiddel riadtan nézel rám. Próbálsz elhúzódni, de nem tudsz hová, a fal, ami mögötted van, nem enged.

- Ne érj hozzám! – kiabálod, és ha tehetnéd, beleolvadnál a kőbe.  – Ne nézz rám!

Apró könnycseppek szántják végig az arcodat. Kétségbeesetten húzod össze magadat.

- Semmi baj, minden rendben – nyugtatgatlak, de semmi haszna.

- Semmi baj? – kételkedve nézel rám. –Nézz rám! Ez vagyok én, egy szörny! Egy gyilkos! Mit látsz, Thor? Mit látsz, ha rám nézel?

- A szeretőmet, akiért az életemet adnám, aki miatt mindenről lemondanék. Aki engem választott és nem a trónt. Téged látlak, Loki.

- Hazudsz! Tudod, hogy mit látsz? Egy jégóriást, akinek meg kellett volna halnia csecsemőként. Egy ereklyét, ami elvesztette az értékét. Egy fattyút, aki senkinek se kell, egy brutális gyilkost, egy legyőzött férfit.  Árnyékot. Egy olyasvalakit, akinek meg kellett volna halnia, akkor, amikor átszúrták.

Szaporán veszed a levegőt, ujjaid szabályosan beletépnek a hajadba, előre hátra hintázol, pupillád olyan tág, hogy alig látom a vörös szivárványhártyát. Ujjaidat lefejtem a hajadról, bőröd jólesően hideg. El akarsz húzódni, de én nem engedlek.  Egyik kezemmel átölellek, magamhoz húzlak, másik kezemmel végigsimítok a könnyáztatta arcodon. Ujjaimat hajadba csúsztatom. Szorosan tartalak, ölembe vonlak, bíbor palásommal betakarom a testedet. Fejedet a kulcscsontomhoz érinted. Véres kezeid erőtlenül lógnak, már meg se próbálsz ellenállni. Tested rázkódik az elfojtott sírástól, én pedig ringatlak, mint egy gyermeket. Suttogok a füledbe, csitítlak, védelmezlek.

- Minden rendben. Nem vagy szörnyeteg, és soha, soha többé ne mond azt, hogy meg kellett volna halnod. Ha elmennél én is mennék utánad. Szeretlek, Loki.

Gyengéd csókot lehellek a hajadra, majd óvatosan emelem fel a fejedet, belesimulsz az érintésbe, végigkövetem az ajkammal a könnyek útját.  Ujjaimmal a kacskaringós vonalakkal ismerkedek. Gyönyörű vagy, bárhogy, bármilyen formában gyönyörű vagy. El kell fogadnod magadat. Ajkaink találkoznak. Csókunk lassú és puha. Remegésed csitul, kinyitod a szemeidet és én elveszek a vörös tekintetben.

- Így is kellek? – suttogod.

- Gyere, fürödjünk meg. – Óvatosan húzlak fel a földről. Ujjainkat egymásba kulcsoljuk.

Figyelem, ahogy elmerülsz a forró vízben. Nem mozdulsz, csak ülsz egy helyben. Lassan elkezdem lemosni rólad a vért. Nem a tiéd, egy karcolás sincs rajtad. Nem sérültél meg, mind az áldozaté. Mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről. Engedelmesen döntöd hátra a fejedet, hogy a hajadból is kimossam a vért. Két lábam között ülsz, és meztelen vagy. Nem akarok semmit, hisz most estél át egy hatalmas traumán, de a testemnek nem tudok parancsolni. Ahogy hozzám érsz, azonnal merevedésem lesz. Egész testeddel hozzám simulsz. Fejedet nekem döntöd, lehunyod a szemedet, így ülünk, csak mi ketten. Mind két kezemmel átkarollak, tenyerem a hasadon lévő hegen van. El sem hiszem, hogy azt mondtad, hogy meg kellett volna halnod. Soha többé nem akarok ilyet hallani tőled.

Lassan végigcsókolom a nyakadat, te pedig oldalra döntöd a fejedet, felkínálod magadat, ennyire még sose szolgáltattad ki magad. Ujjaim rátalálnak a félig merev férfiasságodra. Tudom, hogy érzed az enyémet. Nem érdekel a bőröd színe, hogy honnan jöttél. Megszorítalak és lassú ütemet diktálva elkezdelek izgatni. Halkan nyögdécselsz, én pedig tovább csókolgatlak.

- Annyira kívánlak. Szeretkezz velem – suttogom a füledbe, mire te hátra fordítod a fejedet és megcsókolsz. Sose tettél ilyet, sose voltál ennyire odaadó.

Vizesen botorkálunk az ágyhoz. Víztócsák mutatják, hogy honnan indultunk. Az ágyamban fekszel, én pedig gyengéd akarok lenni veled, lassan akarom csinálni, mert tudom, hogy ez most különleges lesz. Minden egyes pillanatot ki akarok élvezni. Örökké emlékezni akarok erre az együttlétre. Föléd hajolok, gyengéden csókollak, számba veszem ez egyik, majd a másik mellbimbódat. Halk nyögéseid egyre hangosabbak. Nyelvemmel követem a vonalakat, amik most a testedet díszítik. Ujjaiddal végigszántod hosszú szőke hajamat. Ajkaink szétválnak, majd újra egyesülnek. Minden egyes érintésed perzseli a bőrömet és megbolondítja a szívemet. Merev péniszemet a tiédhez dörzsölöm. A testem pattanásig feszül, de nem akarok addig semmit se csinálni, amíg te nem mondod. Te irányítasz, mindig csak te. Ennek így kell lennie és én egyáltalán nem bánom.

- Thor, érezni akarlak. – Hangod rekedt és halk, mégis olyan, mintha ordítanál. Meg akarok fordulni, hogy te legyél felül én pedig alul, mint legutóbb, de te nem engeded. Én pedig annyira megdöbbenek, hogy levegőt is elfelejtek venni. Teljesen rám bízod magadat. Lehajolok és megcsókollak.

- Vigyázni fogok rád. Szólj, ha valamit nem jól csinálok.

Simogatom a testedet, lassan haladok újra lefelé. Ideges vagyok, még sose csináltam ezelőtt ilyet, te vagy az első. A legutóbb, mindent te csináltál, nekem csak feküdnöm kellett, te irányítottál. Sose hittem, hogy ennyire meg fogsz bízni bennem. Nem akarlak cserbenhagyni. Elkezdelek előkészíteni, de te megfogod a kezemet.

- Nem kell – szólalsz meg én pedig értetlenül nézek rád.

- De, a legutóbb… - ellenkezek. Nem akarok fájdalmat okozni.

- Rég voltam férfival, de most nem kell. Minden rendben. Gyere! – Hangos sürgető, tested ívbe feszül. Homlokomon verejték gyöngyözik az erőfeszítéstől. Vissza kell fognom magamat, nem akarlak megsebezni.

- Biztos vagy benne? – kérdem meg újra, de te csak egy elgyötört nyögés kíséretében bólintasz. Én pedig nem akadékoskodok tovább. Széthúzom a lábaidat és közéjük fészkelem magam. Lenézek rád, izmos vékony testedre, amit most kék bőr fed, vörös szemeidben ugyan az a vágy ég. Ajkaid duzzadtak a csóktól. Megemeled magad, lassan hatolok beléd.

- Thor! – Zihálva kiáltod a nevem és lábaiddal körbefogod a csípőmet, én pedig megadom magam neked és a vágynak. Lassan, akarom, de egyszerűen nem megy, hangos nyögéseid elveszik az eszemet. Egyre gyorsabb és gyorsabb tempót diktálok. Figyelem, ahogy izzadt testedet, az arcodat, ajkaidat, amik a nevemet suttogják. Lehunyom a szemem és elmerülök, hagyom, hogy a tempó és a szenvedély irányítson. Rátalálok a férfiasságodra és ütemesen izgatni kezdem. Egész tested remeg, már nincs messze. Annyira gyönyörű vagy. Annyira szeretlek, hogy azt el se tudom mondani.

- Loki!

- Nézz rám! Thor! – kinyitom a szemem és a kék egybeolvad a vörössel. Tekintetedben nem látok mást, csak vágyat és gyengédséget. Kezeddel végigsimítasz az arcomon. Sose tettél ilyet, annyira gyengéd és kedves gesztus, hogy bennem elpattan valami. Felzokogok, egy utolsó lökés és elélvezek. Arcomat a nyakadba temetem, nem állok meg, pár lökés után, hangos kiáltással te is követsz engem.

Amikor veled vagyok, akkor senki és semmi nem számít. Elfelejtem Jane-t, a halált, apámat, a zűrzavart. Csak mi vagyunk, csak mi számítunk. Amikor veled vagyok, békés és boldog vagyok.