Tony/Loki, 18+, slash, erotikus tartalom, hurt/comfort, dráma
Tony halálos beteg. Utolsó esélye, ha megtalálja azt a személyt, akinek az elkapásában és bebörtönzésében segített. Lokit.
Csókok
Amikor felébredek, nem talállak magam mellett. A hiányod enyhe
pánikkal tölt el, de amikor oldalra fordítom a fejemet megpillantom a
Kapitányt. Újságot olvas, amikor észreveszi, hogy felébredtem, azonnal feláll
és az ágyamhoz lép.
- Hogy érzed magad? Két teljes napot aludtál. Sokkal jobban nézel ki.
- Jobban is érzem magam – válaszolok. Tényleg jobban voltam. A
fájdalom elviselhető, amikor levegőt veszek, akkor még fájnak a bordáim, de
minden testrészemet érzem, aminek nagyon örülök. Körbenézek a szobában, téged
kereslek. A szemközti falon megpillantom a S.H-I.E.L.D. logóját. Ezek szerint
nem egy átlagos kórházban vagyok.
- Ha Lokit keresed, akkor nincs itt. Eléggé elfáradt, nagyon sok erőt
kivett belőle, hogy kétszer leállt a szíved. Nagyon aggódik érted. Thornak
sikerült lerángatnia az ebédlőbe enni, ha nagyon ügyes, akkor lehet, hogy egy
zuhanyra is rá tudja venni. Sokak szerint csak kihasznál téged, hogy terve van
veled, de én már nem hiszem ezt. Loki szeme igen beszédes, amikor rád néz. Az
arca kemény, nem mutat semmit, de én látom.
- Hogyan? – kérdem, mire te felsóhajtasz és kinézel az ablakon.
Percekig csak bámul ki és én biztos vagyok benne, hogy lélekben valahol messze
jár. Egy másik világban, egy másik időben.
- Tudod, Bucky is mindig így nézett rám. Az arca mindig nyugodt volt
és kedvesen mosolygott, hogy ne vegyem észre, de a szeme mindent elárult.
Tudod, Tony, régen nem ilyen voltam. A régi Steve állandóan beteg volt és
Bucky, Bucky volt, aki vigyázott rám, mindig velem volt. Azért látom Loki
aggodalmát, mert pontosan ugyan úgy néz rád, mint ahogy Bucky nézett rám.
- Kapitány nem is tudtam, hogy a fiúkat szereted! Legalább tudom, hogy
Nathasa miért nem tudott összehozni eddig senkivel.
A vörös hajú nő neve után megrázkódok, még mindig nem bocsátottam meg
neki, se Bartonnak. Lassan felülök az
ágyon, vigyorogva figyelem, ahogy Steve szeme elkerekedik a döbbenettől, az
arca pedig vörössé változik.
- Nem, Bucky a barátom volt, mindig is a barátom volt és marad, sose
volt más, olyan volt nekem, mint egy testvér – védekezik hangosan, miközben
mindenre néz csak rám nem.
- Ugye tudod, hogy most magadnak is hazudsz? – kérdem, már folytatná
is a mentegetőzést és a tagadást, amikor ismerős parfüm illat csapja meg az
orromat.
- Fiúk, zavarok? Visszajöhetek később is. – Pepper kukucskál be az
ajtón. Félénken néz be, kezében a kedvenc sajtburgerem és csokim. – Az orvosok
azt mondták, megeheted, de lehet, hogy nem kéne.
- Dehogy zavarsz, addig én iszom egy kávét és megkeresem Thort és
Lokit. Pár perc és jövök.
Amerika Kapitány úgy menekült ki a szobámból, mintha üldözték volna. A
reakciói azt sugallták, hogy még ő maga se vette észre, hogy amit még mindig
érez, az nem testvéri szeretet, vagy mély barátság, hanem szerelem. Mondjuk
abban a korban nem volt olyan nyitott a világ, mint most, akkor tilos volt az a
fajta szerelem, most pedig már késő, hisz James Barnes halott, vele együtt az
esély is, hiszen ilyen kötelék csak egyszer alakul ki az életben, én már csak
tudom.
- Leülhetek? – Pepper hangja szakít ki a gondolataim közül.
- Persze – válaszolok, miközben mosolyogva intek az ágy melletti szék
felé. – Csüccs le!
- Annyira sajnálom, Tony! Én nem akartam ártani neked, de napokig, sőt
hetekig nem hallottam felőled, aztán Thor mondta, hogy halálos beteg vagy és
nem válaszoltál a hívásaimra, segítséget kellett szereznem, mert attól féltem,
hogy nagy bajban vagy.
- Nem haragszom Pepper, jót akartál – válaszolok, miközben megszorítom
az ujjait. Igazat mondtam, tényleg nem haragudtam rá, én is ezt tettem volna a
helyében. Már nem voltunk együtt, de a magunk baráti módján szerettük egymást
és aggódtunk a másikért, hisz annyi mindenen keresztülmentük már.
Mindenféléről beszélgettünk, az elmúlt hónapokról, a betegségről,
arról, hogy mennyire féltem, hogy egyedül halok meg, rólad. Minden mondatomban
te szerepeltél, szinte csak rólad beszéltem, hisz a világom az elmúlt majdnem
fél évben csak körülötted forgott. Elmeséltem Peppernek, hogy mennyire
aggódtam, hogy majdnem meghaltál, hogy mennyire megváltoztál, hogy mennyire
fontos vagy nekem.
- Szereted, ugye? – kérdi kedvesen, én pedig csak bólintani tudok,
hisz hogy öntsem szavakba azt az érzést, amit irántad érzek?
- Tudod, Tony régen mindent megadtam volna azért, hogy engem is így
szeress, hogy rám is így nézz. Amikor róla beszélsz, a szemed csillog és ott az
a kis mosoly az arcodon.
Meg akarok szólalni, hogy én szerettem őt, a magam módján, akkor azt
hittem, hogy amit a mellettem ülő nő iránt érzek, az a legmélyebb szeretet,
amit csak az én elbaszott lelkemmel érezni tudok, de hatalmast tévedtem, ezért
is nem működött köztünk.
- Pepper… - szólalok meg, de ő csak int, hogy maradjak csöndben.
- Ne szakíts félbe! Tony, tudom, hogy szerettél, hisz sok mindent
feladtál értem, megváltoztál, monogám kapcsolatban éltünk, pedig azt hittem,
hogy nem leszel képes rá, sose csaltál meg, szerettél engem, de sose voltál
szerelmes belém. Tudom, hogy nem voltál képes többet adni és én ezt el is
fogadtam, mert én viszont szerelmes voltam beléd. Örülök, hogy megtaláltad az
igazit, még ha az a személy Loki.
Ezek után némán ülünk egymás mellett. Pepper könnyes szemmel mosolyog
rám, én pedig nem tudok mit mondani.
- Ideje mennem. Örülök, hogy láttalak és megbeszéltünk mindent, majd
még eljövök meglátogatni, bár szerintem nem leszel sokáig itt. Két nap alatt
nagyon sokat gyógyultál, másnak kéne egy hónap, mire erre a gyógyulási szintre
eljut, te pedig már lassan kisétálsz innen. Vigyázz magadra, Tony, és ne
keveredj bajba!
Lassan lehajol és homlokon csókol, azt hiszem most már mi is tiszta
lappal tudunk indulni. Amikor kiegyenesedik, oldalra nézek és megpillantalak
téged, ott állsz az ajtóban, tested merev, arcod kifejezéstelen, de a szemedben
ott a harag és a féltékenység. Most biztos, azt hiszed, hogy elárultalak, hogy
elhagylak, de miért is gondolnál mást, hisz mindenki ezt tette veled, aki
számodra fontos volt. Ajkaidat penge vékonnyá préseled, majd megemeled a fejed
és kifordulsz, ez mind pár másodperc alatt zajlik le.
Pepper is odafordul, de ő már csak a távolodó alakodat látja.
A pánik cikázik végig a testemen, sietve húzom ki az infúziót a
kezemből, miközben lerúgom magamról a takarót.
- Tony, nyugodj meg! Még nem kéne felállnod! – szól rám, de én ügyet
se vetek rá, már a lábaim a talajt érik, amikor próbál visszanyomni az ágyra,
de én egy határozott lendülettel felállok, meg is szédülök, de már lépek is
előre, hogy elinduljak. Arrébb tolom az útból Peppert és már ki is vágódok a
nyitott ajtón.
A folyosón mindenki engem bámul. A kezem vérzik, hiszen az előbb
téptem ki a tűt belőle. Most érzem csak, hogy lehet túl gyorsan álltam fel. A
testem különböző résziben feszül a varrat. Szapora légzés még mindig nem
tetszik a bordáimnak és a reaktor helyén lévő összefoltozott sebnek, de nem
érdekel, meg kell, hogy találjalak téged. El kell neked mondanom, hogy sose
hagynálak el. A folyosón csak pár nővér van, azok is csak értetlenül néznek
engem, most jut eszembe, hogy ez nem egy normális kórház. Sehol se talállak.
Hiába forgatom a fejemet. Merre vagy? Hova mentél? Sietős léptekkel, botorkálva
a fal mentén elindulok az egyik irányba, csak remélem, hogy előbb vagy utóbb,
de megtalállak.
- Mr. Stark, vissza kell feküdnie! – szól rám az egyik nővér, majd a
kezemért nyúl, hogy megállítson, de én csak mérgesen nézek rá.
- Rohadtul nem megyek vissza addig, amíg meg nem találtam Lokit! –
Hangom megemelkedik mérgemben.
- Majd megkeressük, önnek, jöjjön feküdjön vissza. – A nővér hangja
egyre mérgesebb, de én csak megyek tovább, rá se nézek, majd feladja.
- Tony! - kiabál utánam, Pepper. – Megőrültél?
- Jó, hogy jött, Miss. Potts, hátha önnek sikerül értelmet vernie a
fejébe! Mr. Stark menjen vissza a barátnőjével a szobájába!
A barátnő szóra megállok, de olyan hirtelen, hogy az ápolónő nekem
jön, mire én megtántorodok. Lassan teszek pár lépést és megtámaszkodok az
előttem lévő kávé automatán. Mélyeket lélegzek, majd haragtól elszorult
torokkal megszólalok.
- Először is, azt csinálok a kibaszott testemmel és az életemmel, amit
akarok, saját magamon csak egy valakinek tartozok elszámolással, az pedig Loki,
akit éppen keresek. Másodszor pedig Miss. Potts nem a barátnőm, már
szakítottunk, ha eddig nem tűnt fel, azzal az idióta félistennel vagyok együtt,
aki volt olyan hülye, hogy egy baráti puszi miatt azt feltételezi, hogy
elhagyom. Rohadtul nem azért kötöttem vele össze az életemet, hogy most
elhagyjam. Basszus, hogy lehet valaki ekkora hülye?
- Azonnal menjen vissza, különben hívok valakit, aki visszaviszi!
Tessék, itt is jön a Kapitány és Thor! Nézze már fel is szakadt az egyik sebe!
Komolyan kárt akar tenni magában?
Már pedig én innen egy tapodtat sem mozdulok. Előre nem tudok menni,
mert a lendület elfogyott és nem biztos, hogy újra el tudok indulni, de vissza
se vagyok hajlandó menni, addig, amíg nem beszéltem a fejeddel.
- Tony mégis mi a fene történik itt? Az egész folyosó tőled
visszhangzik. – Steve kérdésére felé fordulok. Mellette áll Thor, aki szintén
kérdőn néz a csapatra. – Hol van Loki?
- Loki pont akkor toppant be a szobámba, amikor Pepper megcsókolta a
homlokomat, amit természetesen ő félreértelmezett és eltűnt. Utána indultam, de
mint látjátok nem jutottam messze. Addig pedig nem megyek vissza, amíg nem
beszéltem azzal az idiótával.
Negyed órás kérlelés után hajlandó voltam elengedi az automatát. Elég
erősen véreztem, amikor lehiggadtam beláttam, hogy nem megyek semmire. Nem
pazarolhatom el a tőled kapott ajándékot, az életemet. Lemondó sóhajjal
engedem, hogy Steve segítsen visszavinni a szobámba. Újra összevarrtak, majd
lefektettek. Egészen estig vártam rád,
de te nem jöttél vissza. Fogalmam sincs, hogy merre vagy, nagyon aggódok érted,
remélem, semmi hülyeséget nem csinálsz.
Éjfél körül egy hideg fuvallatra ébredek. Azonnal kinyílnak a szemeim.
Az ajtóban megpillantalak téged. Semmivel se törődök, kiugrok az ágyból, a
pólódnál fogva rántalak magamhoz. Számat a tiédre tapaszom, de te nem engedsz
be, nem engedsz magadhoz. Fáj a hideg elutasításod, de nem engedek, még
közelebb húzódok hozzád, testünk összeér. Mindkét kezemet felemelem és
beletúrok a hajadba, miközben továbbra is bebocsátásért könyörgök.
- Nem történt semmi, nem történt semmi – ismételgetem kétségbeesetten.
Meg kell értened. – Nem érzed?
Miért nem érzed azt a mindent elsöprő szenvedélyt, azt a kötődést, azt
a szerelmet, amit irántad érzek? Sose fogjuk kimondani, ahhoz mind a ketten
elcseszettek vagyunk, de érezned kell, mert én érzem a tiédet. Olyan sokáig nem
érinthettelek, elraboltak, azt hittem, hogy meghalok, gyógyulófélben lévő
testemben gyorsan éled a vágy. Férfiasságom merev, a testem forró.
- Akarlak, Loki. Kellesz nekem – suttogom az ajkaid közé.
Azt hiszem eddig tartott a haragod, mert a vágy olyan erővel szabadul
fel benned, hogy majdnem összeesek. Ujjaid a csípőmbe marnak, éhesen viszonzod
a csókomat. A bőröm bizsereg, a sérüléseknél, forróságot érzek, hideg érintésed
sóhajokat csal elő belőlem. Hallom a hálóig reccsenését, ujjaid most már
meztelen bőrömet érintik, én se tétlenkedek, miközben vetkőztetlek, lassan
botorkálunk s kórházi ágy felé.
- A magamévá teszlek, Anthony! – szólalsz meg, a szemeidben ott lobog
a vágy, én pedig csak bólintok. Meglöksz, hogy az ágyra essek, de még mindig
fogod a kezem így egyszerre zuhanunk.
Amikor az ágyra érkeze meglepődve veszem észre, hogy ez nem a kórházi
szobám. Egy személytelen szobában vagyok. Először nem tudom, hogy hol vagyok, de
aztán rájövök, hogy valószínűleg vagy egy védett házban vagy Steve lakásának
vendégszobájában vagyok.
- Hol vagyunk? - kérdem, de te
nem válaszolsz, hanem erőszakos csókkal befogod a számat, amit én nem
ellenzek. Kiéhezve simogatom a testedet,
olyan rég vártam már erre a pillanatra. Rátalálok merev férfiasságodra. Kezem
fel alá jár rajta, amíg te a mellbimbómat harapod. Nyögéseink betöltik az apró
szobát. Lassan haladsz lefelé. Figyelem, ahogy érintésed nyomán azonnal
begyógyulnak a sebek, mintha soha nem is lettek volna ott. Amikor a merev
farkamhoz érsz, azonnal bekapod, én pedig hangosan felnyögök, ujjaimat a
hajadba temetem.
- Istenem, Loki! – nyögöm hangosan, mire te felmorransz. – El fogok
menni!
Érzem a levegőben feszülő mágiát, visszatartod magadat. Még mindig
emberi alakban vagy, pedig ez folyamatos koncentrációt és erőt igényel. Azt
akarom, hogy ne gondolkodj, hogy csak rám figyelj, csak ránk figyelj.
Megállítalak, mire te felnézel rám. Visszacsúszol és mélyen megcsókolsz.
- Látni akarlak! Engedd el magad, tudom, hogy milyen vagy valójában.
- Ne kérd ezt tőlem, Anthony. - Hangod rekedt suttogás.
- Loki, sose voltam úgy férfival, hogy én voltam alul, de veled ezt
akarom, neked adom magamat, de ez csak úgy fog működni, ha te is nekem. Túl sokat
jelent nekem ez a kapcsolat, hogy fél szívvel menjek bele.
Figyelem, ahogy a sötétben a bőröd kékké változik, a szemed pedig
vörössé. Amikor teljes az átalakulás elfordítod a fejedet. Szégyelled magad,
pedig nem kell. Vágyakozva nyúlok feléd,
mohón húzlak magamhoz. Hevesen viszonzod a csókjaimat. Ujjaim rákulcsolódnak a
péniszedre, alig várom, hogy bennem légy. Megszeppenve engedem, hogy a hátamra
fordíts. Figyelem, hogy lassan fölém mászol.
- Loki mégis mit csinálsz? – kérdem.
- Szűz vagy, Anthony, és sokkal törékenyebb, mint én. Hiába
készítenélek elő, nincs semmi olyan itt, amivel megkönnyíthetném a behatolást.
- Most a síkosítóról beszélsz? – kérdem, mire te értetlenül nézel rám.
– Oké, hagyjuk.
Szájtátva figyelem, ahogy fölém emelkedsz, mire észbe kapok, hogy
talán elő kéne készíteni magadat, mert így tuti fájni fog, addigra te már rám
ereszkedsz. Hangos nyögés szakad fel mindkettőnkből.
- Basszus! – nyögöm. Annyira forró és szűk vagy, hogy az eszemet
vesztem. Szorosan lehunyom a szememet,
hogy el ne élvezzek, mint egy hülye kamasz. Hallom, hogy te is szaporán veszed
a levegőt. Lassan felemelkedsz, majd vissza. Egyre gyorsabb tempót diktálsz, én
pedig a lepedőbe markolva hangosan nyögök. Még sose éreztem ehhez foghatót.
Figyelem, ahogy izmos, karcsú tested íj módjára megfeszül, ahogy a kacskaringós
vonalak bejárják a testedet. Hosszú hajad nyirkosan tapad a homlokodra.
Nyögéseid egyre hangosabbak, fejedet hátraveted. Gyönyörű vagy.
- Anthony! – Hangod kiáltásba egybefolyó nyögés, azonnal merev péniszedért
nyúlok és elkezdem izgatni, miközben, te egyre gyorsabban és gyorsabban mozogsz
rajtam.
- Loki, nem bírom! Basszus! – elfúló nyögések, a bőr hangos
csattanása, a levegőben terjengő mágia. Én vagyok az, aki először élvez el, pár
perc után követsz engem. Kezemet beteríti forró magod. Vörös szemeiddel egem
nézel. Lassan kihúzódsz belőlem és mellém fekszel. Kapkodva veszed a levegőt,
ujjaid az enyémet érintik, figyelem, hogy a bőröd újra fehér lesz, magam felé
fordítalak.
- Ne, maradj így! – szólalok meg, miközben apró csókot lehelek a
homlokodra.
Megadóan sóhajtasz egyet, és belesimulsz a karjaimba.
- Soha többé, senkit ne csókolj így, Anthony. Megértetted?
- Megértettem – suttogom a hajadba.
Azt hittem, hogy ez a pillanat
sosem fog bekövetkezni. Hosszú idő után végre egymást ölelve alszunk el.
Juhééé, végre új rész! Nagyon jó lett, csak úgy olvadoztam! Cap nagyon aranyos volt, ahogy ott értetlenkedett, meg tiltakozott (persze hiába hisz mind tudjuk, h szereti Bucky-t :D)Loki is cuki volt, ahogyan ott féltékenykedett. Nah és a kibékülés...aww...olvadozok :3
VálaszTörlésAlig várom a kövi részt! Csak így tovább csajszi! :D
Pusy <3
Becky
Szia! Köszi a kritikát. Nagyon örülök neki.
Törlés