Borúra derű

Thor/Loki, 18+, slash, erotikus tartalom, novella, dráma

Egy újabb novella. Köszönöm szépen Gwen-nek, hogy átnézte és javította. Hatalmas köszi í címért és a képért. Imádom :)

Borúra derű

Midgard egyik gyönyörű parkjában állunk. Mindenki itt van, mindenki, aki számít. Bajtársak és te, mint legyőzött ellenség. Azt akarták, hogy itt maradj, hogy veszélyes vagy és felügyelet kell, ők akartak megbüntetni a tetteidért, de tudom, hogy az nem büntetés lett volna, hanem egyszerű és könyörtelen bosszú. Akármilyen szörnyű dolgokat tettél, nem engedhetem meg, hogy megöljenek. Több százaknak okoztad a halálát, azért mert uralkodni akartál. Hát nem emlékszel apánk szavaira? Azzal érveltem, hogy asgardi vagy, ezért ott kell megkapnod jogos büntetésed. Belegyeztek, mert nem volt más választásuk, így hazaengedtek velem. Egy feltétel volt, többet nem teheted be ide a lábad.

Rád nézek, arcod előtt egy maszk, Vasember készítette, hogy a szavaid többé ne okozzanak kárt. Óvintézkedés, ezt mondta, és tudom, hogy igaza van, de megszakad a szívem, hogy így kell látnom téged. Arcodat sebek borítják, de a tekinteted éber és minden mozdulatot követ. Zöld szemeidben nem beletörődést, hanem dühöt látok. Megfogom a karod és elindulok veled. Szembeállítalak magammal és eléd tartom a Tesseractot, ami most biztonságban, elszigetelve a külvilágtól, egy üveg szerkezetben pihen. Rám nézel, majd te is megfogod. Kétségbeesést látok átsuhanni a szemedben, de amint megjelenik, azonnal el is tűnik, mintha nem is létezett volna. Kék fény kíséretében eltűnünk.

Amikor megérkezünk Asgardba, az őrök már várnak ránk. Apánk komoly fegyveres erőt küldött ide, nehogy megszökj. Egy szobába vezetnek minket. Elég kicsi, itt szoktak várni a foglyok addig, amíg Odin, a király nem hívja őket és nem dönt a sorsukról. Rossz téged itt látni. Eredetileg két őrnek kéne veled maradnia, de én kértem tőlük pár percet. Beszélni szeretnék veled, ők pedig nem utasították el a kérést. Miután becsukódik az ajtó, leveszem a szádról a maszkot. Vékony nyálcsík folyik le az arcodon, ahogy a szádat tartó pecek végre enged. Szemeidben vad düh cikázik, kézfejeddel megtörlöd a szádat.

- Remélem most boldog vagy – szólalsz meg, hangod kissé rekedt, de magabiztosan cseng.

- Miért hiszed azt, hogy én ezt akartam? Szeretlek Loki, az öcsém vagy, azt hiszed, hogy nekem nem fáj így látnom téged?!

-Nem vagyok a testvéred.

- Miért tetted ezt? Miért mentél Midgardba? – Hangom kétségbeesett. Szeretném tudni, hogy miért vakított meg téged ennyire az uralkodás utáni vágy.

- Miért? Mert királynak születtem! Asgard trónjára sose ülhetek, hisz az a te születési előjogod, vagy te még mindig azt hiszed, hogy van esélyem?

- Loki – halkan ejtem ki a neved, de te csak legyintesz és folytatod tovább, miközben fel-alá járkálsz a kis szobában.

-Azt hiszed, hogy Odin, hajlandó lenne egy jégóriást ültetni a trónra? Szerinted elfogadna a nép, mint királyt azok után, hogy kiderült, hogy honnan származom valójában? Ennyire naiv még te se lehetsz.

Döbbenten hallgatom a szavaidat. Sajnos el kell ismernem, hogy mondandódban van igazság, de akkor is megbocsáthatatlan, amit tettél. Nincs jogunk istent játszani, mert nem vagyunk azok. A mi életünk is véges, nincs jogod erővel szolgasorba taszítani egy népet.

- Hercegem, pár perc múlva el kell vinnünk a foglyot! – Az egyik őr érdes hangja szakítja félbe a gondolataimat.

-Köszönöm.

- Remélem boldog vagy, mert neked hála lehet, hogy holnap reggelre már halott leszek, jobb estben életem hátralévő részét börtönben fogom leélni. Mond, drága Thor, együtt fogsz tudni élni a tudattal, hogy te adtál hóhérkézre?

- Apánk nem ölne meg, nem akarja a halálodat. – Hangom magabiztosnak tűnik, de te meghallod benne a kétséget.

-Biztos vagy benne? – rövid gúnyos mosolyt eresztesz meg, miközben elindulsz felém. Automatikusan hátrálni akarok, de végül sikerül egy helyben maradnom. Elém lépsz és egyenesen a szemembe nézel. Észre se veszem, hogy felemeled a kezedet, csak akkor, amikor már a hajamba markolsz. Erősen megrántod, magad felé húzol és megcsókolsz. Saját számon érzem felrepedt ajkaidat. Először el akarlak lökni, hisz ez nem helyes, nem szabad, de te nem engedsz. Erősen tartod a fejemet, miközben nyelved befurakodik a számba. Az ízed annyira finom, nyelved puha és egyszerűen nem tudok ellenállni. Ledőlnek a falak és én visszacsókolok. Egyik kezemmel gyönyörű hajadba túrok és élvezem azt az érzést, mait kiváltasz belőlem. Mikor már egyikünk se bírja levegővel a vad csókot, elválunk. Szemeidben ott ül a vágy. Elengeded a hajamat, én pedig próbálok rendesen lélegezni és feldolgozni az előbb történteket.

- Miért? – teszem fel a kérdést. Figyelem, ahogy megérinted az ajkaidat, amik most duzzadtak a csóktól, majd megszólalsz.

- Miért ne? Nem vagyok az öcséd Thor, amúgy pedig valószínűleg meghalok, nincs semmi veszíteni valóm. Akár úgy is veheted, hogy ez volt a búcsúm. Remélem élvezted.

- Loki… - mondani akarok valamit, de a szavak egyszerűen nem jönnek. Válaszolni akarok, de nem tudok.

Az ajtó kinyílik, és bejönnek az őrök.  Hosszú láncot kötnek rád. Rám nézel, vársz valamire. Talán, hogy veled megyek? Vagy, hogy megállítom őket? Nem teszek semmit, hagyom, hogy elvezessenek a tárgyalásodra, ahol majd apánk dönt a sorsodról.

Veled kellett volna mennem, de félek. Gyáva vagyok, nem akarom hallani apánk ítéletét, mert félek, hogy igazad van. Mi van, ha tényleg halálra ítél? Már a gondolattal se bírok. Anyánk szobájában várok az ítéletedre. Ujjaimmal az ajkamat simogatom, még mindig érzem a csókodat. Ha csak rá gondolok az egész testem beleremeg. Még sose éreztem ilyet ezelőtt. Nem bírom türtőztetni magam. Mi tart ilyen sokáig? Az idegesség és a félelem szinte megbénít. Már a tűréshatárom szélén állok, amikor megjelenik anyánk. Arca nyúzott és tekintetében mély szomorúság ül. Látom, hogy szemei nedvesek a még el nem ejtett könnyektől. Megáll előttem, én pedig azonnal megölelem. Vigaszt akarok neki nyújtani.

- Kérlek, mond, mi az ítélet? – Hangom szinte suttogás, félek, annyira félek a válaszodtól.

- Apád halálra akarta ítélni a tetteiért, de én meggyőztem.

Kezeim lehanyatlanak. Igazad volt, tényleg a halál várt volna rád, ha anyánk nem lép közbe. Én okoztam volna a halálodat, hisz én hoztalak vissza. A kérdésedre pedig, hogy együtt tudnék-e élni ezzel a teherrel valószínűleg a válasz a nem lett volna.

-Élete hátralévő részét börtönben fogja tölteni. Nem láthat többé se engem, se téged. Magányra lesz ítélve.

Ez is erős ítélet, de legalább életben leszel. Mardos a bűntudat, tudom, hogy megérdemled a büntetésed, de mégis rosszul érzem magam. Soha többé nem láthatlak.

- Önként jelentkezek a feladatra, hogy rendet teszek a világok között. Nekem kell rendbe hoznom azt, amit Loki tönkretett.

- Jól meggondoltad ezt, fiam?

- Igen, muszáj egy kicsit távol lennem Asgardtól és Midgardtól. Muszáj gondolkodnom. Megérted?

- Hát persze, légy óvatos. – A hangja lágy és kedves. Gyengéd kezével végigsimít az arcomon. – Vigyázz magadra.

Hónapok teltek el úgy hogy nem láttalak, de emlékeim nem fakultak. Tisztán emlékszem az arcodra, bőrödre, minden egyes részedre. A csókot se feledtem. Gyakran álmodok arról a napról, arról a pillanatról. Beférkőzött a mindennapjaimba.  Vágyam irántad nem szűnt, csak egyre növekszik és növekszik. Észre se vettem és minden gondolatom körülötted forog. Jól vagy? Mi van veled? Hogy viseled a börtönt? Olyannyira a hatalmad alá kerültem, hogy a Jane-nel elcsattanó csókot is a tiédhez hasonlítom. Nem érzem azt a bizsergést, nem érzem a vágyat. Szeretem ezt a halandó nőt, fontos nekem, de nem érzek semmi olyat, amit veled éreztem. A te csókod különleges. Heimdall szem elől veszítette, ezért elmentem Midgarba. Jane beteg, nem hagyhattam egyedül. Olyan dolog történt vele, ami túl hatalmas ahhoz, hogy egyedül megbirkózzon vele. Segítenem kell neki. Az erő, ami most az ereiben folyik, hamarosan felemészti. Malekith ezt az erőt akarja. A sötét elfek, akikről azt hittük, hogy halottak, valójában élnek és csak arra vártak, hogy az erő újra felfedje magát. Betörtek a palotába, feldúlták otthonunkat. Sok bátor harcos esett áldozatul a csatának, köztük az anyánk. Az életét adta, hogy megvédje Jane-t. A börtön celláiból kiszabadultak a foglyok, azt hittem, hogy te is köztük leszel, de nem láttalak.  Ott voltál a celládban, megálltam előtted és csak bámultam rád. Szemeidben ott táncolt a már rég nem látott tűz. Legszívesebben odamentem volna hozzád. Megcsókoltalak volna, ott mindenki előtt, nem érdekeltek volna a következmények. Ehelyett csak álltam és néztelek. Hajad megnőtt, fogytál, de a tekinteted ugyan olyan átható volt, mint mindig. Ajkaidon gúnyos mosoly ült. Tudtad, hogy mire gondolok. Tudtad, hogy rád gondolok. Mielőtt még bármi ostobaságot tettem volna, elfordultam tőled és elhagytam a börtön területét.

Az éj sötétje gyengéden burkol be minket. Több ezren állnak a köves parton. Mindenki itt van, hogy utolsó útjára kísérje a királynét. Aki számomra nem csak uralkodó volt, hanem az a nő, aki megszült, felnevelt és szeretett. Ő volt az a nő, aki mellettem ült, amikor beteg voltam, aki tanított és szeretett engem. Nélküle nem lennék az, aki most vagyok.

Végig fáklya sor van a folyó mentén, ami majd a tengerbe torkollik. Mindenki kezébe egy fénygömb van, ezzel búcsúzunk egy felejthetetlen nőtől. Jane mellettem áll, megbabonázva nézi a szertartást, hisz most lát ilyet először. Örülök, hogy nem esett baja, mégis úgy érzem, hogy nem neki kéne itt állni mellettem, hanem neked. Összeszorul a szívem a bűntudattól, hisz még nem is tudod, hogy Frigga meghalt. Személyesen akartam veled közölni a hírt, de apánk megtiltotta, azt mondta, hogy majd küld egy hírnököt, aki közli veled a hírt. Nem örülök a döntésének, olyasvalakinek kell elmondania a hírt, aki közel áll hozzád, ez pedig én lennék. Nem egy őrtől kéne megtudnod, anyánk halálhírét. Apánk jelt ad, az íjászok kilövik az égő nyílvesszőket Pontosan céloznak. A hajó, melyen anyánk holtteste van, meggyullad, miközben halkan siklik a vízen. Több, apró hajó követi, amiken gyertyák égnek. A lángoló hajó a szakadékhoz ér, apró fényes pontok szállnak felfelé az égbe, majd eltűnnek a csillagok közt, hogy ott ragyogjanak tovább. Elengedem az eddig a kezemben tartott fényes gömböt, hagyom hadd emelkedjen a magasba a többivel együtt. Szemeimbe könny gyűl. Figyelem, ahogy eltűnnek a sötétségben. Még néhány percig várunk, majd elindulunk. Visszakísérem Jane-t a hálójába, utána pedig megkeresem apámat. Malekith meg fog fizetni ezért. Meg fogom bosszulni anyánk halálát.

Amikor a trónterembe érek, a többiek már ott vannak. Halkan beszélnek, de ahogy közeledek, elkapok néhány mondatot.

- Nem tudjuk helyreállítani a palota pajzsát, a tüzérség nem képes hatékonyan védekezni, Heimdall se látja őket. Fenség, teljesen védtelenek vagyunk.

- Menjetek! – Adom ki az utasítást a többieknek, mire ők engedelmesen magunkra hagynak. Most már csak én és Odin vagyunk a teremben.

- Nem akarok vitatkozni veled. – Figyelem, ahogy lassan lesétál a lépcsőn.

- Ahogy én sem veled, de tudnod kell, hogy üldözőbe veszem Malektih-et.

- Felesleges. Nálunk van az Aether, érte fog jönni.Túlbecsülöd ezeknek a lényeknek az erejét – válaszolsz. Úgy beszél, hogy közben nem forduls felém.

- Elviszem Jane-t a Sötét Világba, elcsalom az ellenséget Asgardból. Amikor Malekith eljön az Aether-ért, abban a pillanatban sebezhetővé válik, és akkor megsemmisítem őket. – Hangom magabiztos, a tervemnek sikerülnie kell. Nem kockáztathatom az alattvalók, az ártatlanok életét. Ez meg kell értenie.

- De, ha elbuksz, kockáztatod, hogy a fegyver az ellenség kezébe kerül.

- Nagyobb a kockázat, ha nem teszünk semmit. Lehet, hogy a hajóival már felénk tart és mi csak nem is látjuk őket.

- Ha idejönnek, akkor tízezer asgardival találják szembe magukat. – Hangja erős, nem tűr ellenmondást, de én nem értek egyet a döntésével.

- Hány emberünknek kell meghalnia!?– kérdem, a hangom tele van dühvel. Olyan tervet ajánlok, ami életeket kímél meg, de ő elutasítja, mert elvakítja a gyász.

- Annyinak, amennyinek halnia kell! – Ordítja, és ebben a pillanatban nem ismerek rá. – Harcolni kell az utolsó asgardiig, az utolsó csepp asgardi vérig.

- Akkor mégis miben különbözünk Malekithtől? – kérdem. Felesleges halál. Nem kell ennyi embernek meghalnia.

- Abban, hogy én győzni fogok – mondja és elfordul tőlem. Meg se hallgatja a véleményemet. Itt állok egyedül a trónteremben. Nem hiszem el, hogy ezt mondta. Ez nem egy bölcs király szavai voltak. Nem tehetek mást, nem hagyott más utat. El kell árulnom az apámat, el kell árulnom a királyt.

Összehívtam egy csapatot. A kockázat túl nagy, nincs más megoldás. Malekith vissza fog jönni, egy ennél is nagyobb sereggel, és mi védtelenek leszünk. Azt kérem a barátaimtól, hű bajtársaimtól, hogy segítsék a harcomat. A legnagyobb vétket tegyék meg, árulják el az uralkodót. Malekith vissza fog jönni, hogy elvegye azt, ami az övé, de ezúttal semmit se fog hagyni Asgardból. Ezt nem engedhetem meg. Minden kiút, amit ismerünk járhatatlan. Vannak rejtett átjárók is, de azokat csak egy valaki ismeri, és az te vagy. Amikor ezt közlöm a többiekkel, hitetlenkedve néznek rám. Próbálnak hatni rám, hogy nem bízhatunk meg benned, de nincs más választásunk. Te és a tudásod az egyetlen esélyünk a gonosz ellen.

A börtön sötétjében állok. Figyelem, ahogy elindulsz az aranyszínű rács felé. Tartásod egyenes, kezeidet a hátad mögé kulcsolod. Ajkaidon gúnyos mosoly. Semmit se változtál.

- Thor. Minek köszönhetem a látogatásodat. Azt hittem, hogy hamarabb jössz majd. Miért? Kárörvendeni jöttél? Gúnyolódni? – Hangod pattog a dühtől, szemeid szikrákat szórnak, de ezúttal nem tudsz megtéveszteni.

- Loki, elég! – szólok rád. – Nem kell több varázslat.

Hátrálsz egy lépést és eltűnsz. A cellád megváltozik. Ott ülsz velem szemben, hátadat a falnak támasztod. A tárgyak, amiket anyánk a kényelmed miatt hozatott, mind darabokban. Hajad kócos, szemeid vörösek a sírástól. Lábad csupa vér, karjaid ernyedten lógnak a tested mellett. Bűntudat kell életre a lelkemben. Veled kellett volna gyászolnom. Még sose láttalak ennyire elhagyatottnak és szerencsétlennek. Ez nem az a Loki, akit én ismerek.

-Tessék, ez vagyok én – szólalsz meg, engem nézel, szemeid csillognak a könnytől. Arcod maszatos. Tekinteted meggyötört.

Tartom magam, pedig legszívesebben odamennék hozzád. Mélyeket lélegzek és közelebb megyek az erőtérhez. Nem szólsz semmit, csak nézel. Nem tudom meddig állunk itt szótlanul, talán csak másodpercek voltak, de az is lehet, hogy percek. Nem tudom.

- Sokat szenvedett? – teszed fel a kérdést és én megtörök.

Mintha ott se lenne az erőtér átlépek rajta, szinte futok hozzád, letérdelek eléd és megcsókollak. Először gyengéden, majd egyre vadabbul csókoljuk egymást. Fogaink összekoccannak, de nem érdekel. Könny csorog végig az arcomon. Ujjaimat végighúzom az arcodon, miközben te a hajamba temeted a kezedet.

- Loki, Loki – suttogom a nevedet, miközben a kezem végigjárja a testedet. Olyan rég érintettelek utoljára. Annyira hiányoztál. – Segíts nekem. Segíts nekem bosszút állni. Gyere velem, szabad lehetsz. Miután ennek vége, elmegyünk, eltűnünk. Bízz bennem.

-Mi lesz a halandó nővel?

-Téged választalak, csak maradj velem – suttogom a szádba és te hiszel nekem. Ajkaink újra összeforrnak.

Felrántalak a földről és a falhoz nyomlak. Vadul tépem le rólad a ruhát, miközben te is pontosan ugyan ezt teszed. Gyengéden csókolom végig a nyakadat, amikre te halk nyögésekkel válaszolsz. A testem forró, és egyre csak forróbb lesz. Merevedésem keményen feszül a nadrágnak. Hozzád dörgölöm magam, mire te halk sóhajjal jutalmazol. Hirtelen eszembe jut, hogy a többi cellában is vannak rabok és, hogy valószínűleg mindenki minket néz, el akarok húzódni, de te megállítasz.

- Nem látnak semmit. Ne aggódj – suttogod a fülembe.  Visszafordulok hozzád. Lerángatjuk egymásról a ruhát. Hátat fordítasz nekem, fenekedet csupasz bőrömnek nyomod. Annyira gyönyörű vagy, annyira kívánlak, hogy az már szinte fáj.

- Kívánlak – suttogom a füledbe, mire te még jobban hozzám dörgölődzöl.

- Akkor még is mire vársz? – Hangod rekedt a vágytól.

Óvatosan hatolok beléd, de te túl türelmetlen vagy, szabályosan felnyársalod magad. Amikor teljesen magadba fogadsz, hangosan felkiáltasz. Még sose éreztem ehhez foghatót. Annyira szűk, annyira forró vagy, hogy az már elviselhetetlen. Lassan kezdek el mozogni. Minden egyes mozdulat, halk nyögés csal ki belőled. Kezeiddel a falnak támaszkodsz, miközben nyögdécselsz. Egyik kezemmel a csípődet markolom a másikkal pedig előre nyúlok és elkezdem izgatni a péniszedet. Egyszerre nyögünk fel

-A nap minden percében rád gondolok. Csak te jársz a fejemben. Csak a te csókod ad élvezetet. Annyira vágyom rád, annyira szeretlek, hogy az már elviselhetetlen.

Gyorsabb tempót diktálok, nyögéseid egyre hangosabbak, tested megmerevedik, érzem, hogy közel jársz a beteljesüléshez. Hangos kiáltással élvezel el. Kezemet beteríti forró magod, nekem se kell sok pár lökés után a nevedet kiáltva én is követlek. Miután kihúzódok belőled, szorosan tartalak, mert nem bírsz megállni a lábadon. Hajad vizes az izzadságtól. Mellkasod sebesen emelkedik és süllyed, óvatosan térdelek le veled a földre. Lágy csókot hintek a fejedre.

- Mikor indulunk? – kinyitod a szemed és kérdő tekintettel nézel rám, mire én elmosolyodok. Velem vagy.

Akkor szerettelek és öleltelek utoljára. Legyőztem Malekithet, de súlyos árat fizettem érte. Lehet, hogy más nem így gondolja. Más ünnepli a győzelmemet, a világok kiabálják a nevemet, pedig, már rég halott lennék, ha te nem mentetted volna meg az életemet. Nem megyek haza, nem vagyok képes arra, hogy továbbra is Asgardban éljek. Minden boldog emlék ott keletkezett, nem tudnék többet ott élni. Ez a harc elvett tőlem két olyan személyt, akiket tiszta szívemből szerettem. Megérte? Nem bírok ránézni Jane-re, mert a halálodat juttatja az eszembe. Azt hazudtam neki, hogy visszamegyek, hogy rendezzem a dolgokat, de eszemben sincs visszamenni. Úgy érzem, hogy ő tehet anyánk és a te halálodról, ha nem piszkálta volna az Aethert, ha nem keresett volna, akkor ez nem történt volna meg. Még mind a ketten élnétek. Lehet, hogy ez önző dolog tőlem, hogy elvakít a gyász, de most ebben a pillanatban így érzek. Nem tudom, hogy miért, de az utam a hatalmas toronyhoz vezet, ahol elkaptunk téged. A Vasember otthona.

-Hát haver, megmentetted a világot – szólal meg, miután végighallgatta a történetet.  – Részvétem az öcséd és az édesanyád miatt.  Loki, egy gyilkos volt, de most megmentett mindenkit a sötétségtől.

- Megmentette az életemet. – Hangom rekedt, szinte csak suttogok. Magam elé bámulok. Egyszerűen nem vagyok képes elfogadni, hogy már nem vagy többé.

- Ha jól vettem ki a szavaidból, akkor nem akarsz hazamenni. Mivel nincs hol laknod, gyere hozzánk. A malibui házam elég nagy, megkaphatod az egyik vendégszobát.

- Nagyon kedves tőled, Vasember, de nem akarok zavarni, csak útban lennék.

- Figyelj, hívj simán Tonynak, amúgy pedig, ha zavarnál, akkor fel se ajánlottam neked, hogy lakj nálunk. Pepper örülne neked, de ha ennyire zavar, akkor költözz be az egyik belvárosi lakásomba.

Tony kocsival vitt el a lakásához. Egy hatalmas ház, majdnem akkora volt, mint a tornya. Az ajtó egy furcsa kártyával nyílt ki. A lámpák automatikusan felkapcsolódtak, amint beléptünk a házba.

- Addig maradsz itt, ameddig akarsz. A bár fel van töltve, de ha kiürül, csak szólj a recepciósnak, minden az én számlámra megy.

- Ez nagyon nagylelkű tőled, de nem fogadhatom el, már így is sokat tettél értem.

-Figyelj, cimbi!  Ki vagy bukva, valószínűleg sokkot kaptál. Egyszerre veszítetted el az édesanyádat és az öcsédet. Neked, most az kell, hogy jól berúgj és kisírd magad. Másnap miután kiszűnik belőled a másnaposság, tiszta fejjel meggyászolhatod őket, de most neked először az elő fázison kell túljutnod, vagyis a részeg síráson és romboláson. Helyezd magad kényelembe, az ajtót ezzel a kis kártyával tudod nyitni és zárni, ne hagyd el. Holnap benézek hozzád.

- Köszönöm. Jó barát vagy.

- Nem kell, te is megtennéd értem. – Még egyszer bátorítóan rám mosolyogsz az ajtóból, majd becsukod. Egy ideig még hallom lépteidet, aztán néma csönd.

Mindenütt homok és halál. Érzem a vér fémes ízét a számban, minden egyes porcikám fáj, ököl csapódik a testembe, hallom a csont reccsenését. Már nem bírom sokáig, látásom homályos, valószínűleg bevertem a fejemet. Tudom, hogy veszettem, itt fogok meghalni, készülök az utolsó, mindent megsemmisítő ütésre, de az előttem álló hatalmas behemót megtántorodik, hasából egy hosszú dárda áll ki. Vért köp ki arrébb áll, megpillantalak téged. Hajad csapzott, kapkodva veszed a levegőt, siettél hozzám, hogy megmentsd az életemet. Megfordul és egyszerűen felnyársal téged maga elé. Olyan gyorsan történt, egyikünk se számított rá. Össze kellett volna esnie, meg kellett volna halnia. Látom, ahogy a szád néma kiáltásra nyílik, benned reked a levegő a fájdalomtól. Egyszerűen lehúz a dárdáról és a porba lök. Hangosan felnyögsz, amikor földet érsz, tested megmerevedik a fájdalomtól, ujjaiddal a levegőt markolod.

- Ne! – ordítom. Felakarok tápászkodni, de nem bírok.

-Viszlát a pokolban, szörnyeteg – sziszeged. Az ellenfelünk értetlenül oda néz ahova te, az oldalán ott világított a bomba. A saját fegyvere okozta a vesztét. Elnyelte, nem maradt belőle semmi. Odaszaladok hozzád, de már látom, hogy késő. Arcod szürke, nagyon sok vér távozik a testedből, amit szomjazva szív be a homok. Remegsz, fulladozva veszed a levegőt.

- Ne, ne! – letérdelek hozzád és az ölembe veszlek. –Maradj velem! Néz rám, Loki! Ne hagyj itt!

- Sajnálom, sajnálom – suttogod, hangod erőtlen, egész tested remeg, görcsösen kapaszkodsz a karomba.

- Semmi baj, rendbe jössz. Minden rendben lesz, fel fogsz épülni. Elmondom apánknak, hogy mit tettél ma értünk.

-Nem érte tettem, hanem érted és anyánkért. Hittem neked, hittem a szavaidnak és nézd meg mi lett belőle.  Sajnálom.– Egyre gyengébb vagy egy utolsó sóhaj, lehunyod a szemedet és már soha többé nem nyitod ki. Hófehér bőröd fokozatosan változik kékké, megjelennek rajta a kacskaringós vonalak.  Látni akartalak ebben a formádban, de nem így.

- Nem! – ordítom és még jobban magamhoz szorítom az ernyedt testedet. Még mindig meleg és a vér még mindig folyik rá a kezemre, a páncélomra. – Szeretlek. Annyira szeretlek. Sajnálom. Szeretlek.

Arra ébredek, hogy ordítok. Testem nedves az izzadságtól, mellettem Tony áll. Hirtelen ülök fel, de azonnal meg is bánom. Először nem tudom, hogy hol vagyok, ismeretlen a szoba, aztán minden a helyére kerül. Tegnap este nagyon sokat ittam és sírtam, aztán megint ittam, majd végül valahogy eljutottam az ágyig. Ott pedig tovább sírtam. Gyászoltalak téged és az édesanyánkat.

- Jól vagy haver? A frászt hoztad rám. Hoztam neked kaját és egy kis gyógyszert, jót fog tenni a háborgó gyomrodnak.

- Jól bírom az italt – válaszolok, miközben kikászálódok az ágyból.

- Azt látom. Egy normál ember ennyi piától már rég halott lenne, de te csak másnapos vagy. Nekem mennem kell, Pepper már vár, ha bármi van, csak szólj.  – Sarkon fordulsz és kisétálsz a szobából. Még hallom a bejárati ajtó csapódását.

Frissen zuhanyozva sokkal jobban érzem magamat. A fejem is tisztább. A nappaliban lévő asztalon egy fekete zacskó pihen, benne néhány póló, farmer és zokni, meg egy pár cipő. Nem tudom, hogy honnan tudta a méreteimet, de mindegyik jó rám. Éppen a pólón húzom át a fejemet és közben megfordulok, amikor megpillantalak téged. Behunyom a szemem, mélyet lélegzek. Biztos, hogy csak a képzeletem űz tréfát velem. Nem lehetsz itt, meghaltál, kezeim közt tartottam a testedet. Pislogok párat, de te még mindig ott állsz az ablak előtt. Egyenesen rám nézel vörös szemeiddel. A ruhád eleje sötét a megalvadt vértől. Az mind a te véred. Ránézek a kezemre és mintha még mindig véres lenne.

- Nem lehet, nem lehetsz valóságos. Meghaltál – suttogom, de azért elindulok feléd. Nem merek pislogni, nem merek félrenézni, mert attól félek, hogy a következő pillanatban már nem leszel ott. Lehet, hogy ez álom, vagy megbolondultam, de ebben a pillanatban nem érdekel, mert újra itt vagy velem.

Megállok előtted, remegő kézzel nyúlok feléd, amikor megérintem a testedet, egyszerre nyögünk fel. Ujjaim a ruhádon lévő lyukhoz érnek.

- Láttam, hogy felnyársal, láttam, ahogy kialszik az élet lángja a szemedből.

- Nem sokon múlt, hogy tényleg így legyen. Azt mondtad, hogy szeretsz. Most már tényleg szabad vagyok. A halál felszabadít. Senki se fog keresni.

Szóval ezért mondtad, hogy sajnálom. A sérülésed súlyos volt, majdnem bele is haltál. Eljátszottad a halálodat, csak hogy megmenekülhess, hogy velem lehess. Tenyeremet az arcodra csúsztatom és te lehunyt szemmel, belesimulsz. Homlokomat a homlokodhoz érintem, sírok, először csak némán, majd egyre hangosabban. Zokogva szorítalak magamhoz, amiért hangosan és fájdalmasan felnyögsz. Olyan, mint egy álom, itt vagy velem.

- Sajnálom, én kértelek rá, hogy gyere velem. Majdnem megöltelek – suttogom, nem szólsz semmit, hagyod, hogy öleljelek. Gyengéden megcsókolsz, ezzel csitítod a sírásomat.

-Nem haltam meg, Thor – hangod határozottan cseng, de látom, hogy fáradt vagy. – Megfürdöm és alszom egyet, amikor felkelek, mindent megbeszélünk.

Figyelem, ahogy ernyedt tested pihen az ágyban. Furcsa, hogy a hófehér bőröd most kék és a már jól megszokott zöld szem helyett vörössel nézel rám, azt hittem, hogy zavarni fog, de nem. Ez vagy te valójában. Bebújok melléd a takaró alá. A dárda okozta lyuk helyett csak egy csúnya heg van a hátadon és a hasadon, már begyógyultak. Magamhoz ölellek és beszívom az illatodat, arcomat fekete hajadba temetem. Ez nem változott. Ugyan olyan hosszú és selymes. Egyre laposabban pislogok, majd engem is elnyom az álom. Most már minden rendben lesz, élünk, szabadok vagyunk, együtt vagyunk.