Itt az új fejezet! Már csak két fejezet van hátra utána vége a történetnek. Köszönöm szépen GwenPage-nek, hogy kijavította nekem. Várom a kritikákat! Jó olvasást!
Thor/Loki, 18+, slash, erotikus tartalom, hurt/comfort, angst, sötét, dráma
A történet a Thor - Sötét Világ után játszódik. Loki súlyosan megsérül, ezért Thor hazaviszi Asgardba. Thor reméli, hogy visszakaphatja rég elveszett öccsét.
Amiket még el kell
mondani
Tested puha, hűs érintése megnyugtat.
Félálomban húzlak közelebb magamhoz, szorosan tartalak, mert akkor vagyok a
legboldogabb, ha velem vagy. Álmomban
még mindig a tegnap estében vagyok. Akkor, amikor ölelve és csókolva szerettük
egymást. Abban a pillanatban tényleg semmi és senki nem számított. Csak mi
voltunk és képes voltál mindenről lemondani, mindenről, amit eddig fontosnak
tartottál. Lecsupaszítottad előttem a lelkedet és a testedet. Bizalmadba
fogadtál, szeretőmmé váltál. Tegnap volt az a pillanat, amikor testestől,
lelkestől megmutattad és odaadtad magad nekem. Én ezt már rég megtettem, és eddig
csak reménykedhettem, hogy te is ugyanolyan erősen akarsz és szeretsz, mint
ahogyan én téged. Egész este együtt voltunk, beszélnem kellett volna apámmal,
de nem akartalak egyedül hagyni. A tegnapi támadás váratlanul ért minket,
biztos vagyok benne, hogy sokan hiszik azt, hogy közöd van hozzá, de tudom,
hogy nem. Most nincs igazuk. Azon is csodálkozom, hogy apám nem jött el értem,
vagy érted. Vagy lehet, hogy itt volt, csak mi nem hallottuk, vagy megint
mágiával védetté tetted a szobámat. Nem érdekel, hogy mit gondolnak a többiek,
nem érdekel, hogy kitagadnak. Nem foglak rejtegetni, titkolni a világ elől.
Azzal megaláználak és lealacsonyítanám azt a szép és hatalmas dolgot, ami
kettőnk közt van. Ezt nem érdemelnéd meg, nem érdemelnénk meg. A király haragja
óriási lesz, biztos vagyok benne, hogy mindenért téged fog okolni, de én nem
hagyom.
Fejemet belefúrom hosszú hajadba. Annyira
selymes, az egész szobát megtölti finom téli illatod. A frissen esett, tiszta
hó illata. Lassan nyitom ki a szemeimet. Nekem háttal fekszel, kényelmesen
befészkelted magad mellém, úgy, hogy minden egyes porcikád hozzám simul. Bőröd
újra hófehér, eltűnt a jégóriásokra jellemző kék szín, mintha semmi se történt
volna.
- Vissza fognak jönni – szólalsz meg
csöndesen.
Összerezzenek a hangodra, azt hittem,
hogy még alszol. Tegnap nagyon kimerültél. Testileg semmi bajod nem volt, nem
sérültél meg, de lélekben megviselt.
–
A tervük, hogy velük megyek nem sikerült. Sokkal nagyobb sereget fognak
küldeni, a világok tudják, hogy Asgard védtelen a támadásokkal szemben.
Mélyen beszívom a levegőt, majd kifújom.
Nem akarok erről beszélni, sem a harcokról vagy halálról. Miért nem lehet
nyugalom az életünkben, keservesen megszenvedtünk a boldogságunkért. Annyi
veszteség, harc és hazugság után végre együtt vagyunk, nem akarom, hogy ez
véget érjen. Végre visszakaptalak, és semmi se lesz olyan fontos a szívemnek,
mint te.
- Miért nem tartottál velük? – Félek
feltenni neked ezeket a kérdéseket, de tudnom kell a választ. – Király lehettél
volna. Az a trón a te jogos örökséged.
- Szeretem, hogy ilyen naiv vagy a
világgal szemben, és mielőtt ellenkeznél ezt most nem sértésnek szántam. Mondd,
őszintén, te bíztál volna bennük?
- Nem - válaszolok végül. Be kell
vallanom, hogy igazad van.
- Nem leszek megint egy tárgy, amit
ide-oda dobálnak, és ha már nem kell, akkor eldobják, az én esetemben börtönbe
zárják vagy megölik.
- Tudod, hogy úgysem engedném, hogy bármi
bajod essen.
- Tudok magamra vigyázni, Thor.
Úgy döntöttem, hogy inkább hallgatok, nem
akarok veled veszekedni. Tudom, hogy erős vagy, de attól még segítségre és
védelemre szorulsz. Mondjuk a legtöbb sebet az én elővigyázatlanságom miatt
szerezted. A legutóbbiba majdnem bele is haltál.
- Akkor miért akarták, hogy a királyuk
legyél, ha szerinted csak ki akartak használni? A mágiád miatt? – Inkább
felteszem a következő kérdést. A csend kezdett túl hosszúra nyúlni, én pedig
beszélgetni akarok veled. Azt mondtad, hogy nemsokára visszatérnek és én hiszek
neked. Tudom, hogy igazad van. A többiekkel kéne lennem, ki kéne találni a
stratégiánkat, a védtelen embereket biztonságos menedékbe kísérni, de én
ehelyett minden percet veled töltök. Tudom, hogy önző dolog, hogy egy leendő
királynak a népe jólétét kell maga elé helyeznie, de én nem akarok, nem leszek
király, mert ez azzal járna, hogy megint háttérbe szorulnál. Tudom, hogy
hamarosan elkezdődik a csata, ezért én minden egyes nyugodt, közös pillanatot
kiélvezek.
- Biztos vagyok benne, hogy ez is közre
játszott a döntésben. Egyszer már segítettem nekik, beengedtem őket Asgardba, a
palotába, sőt a lezárt ereklyékhez úgy, hogy közben senki se vette észre.
Biztos vagyok benne, hogy tudtak a Midgard elleni csatáról és a
börtönbüntetésemről. Úgy gondolták, hogy mostanra a haragom hatalmasabb, mint
eddig valaha, így miért ne állnék melléjük. Biztosra veszem, hogy nem lett
volna hosszú életű királyságom. Laufey kidobott fattya vagyok, ők se fogadnak
el trónörökösnek. Csak fel akartak használni. Engem pedig soha többé nem fognak
zsinóron rángatni, mint egy bábut, akinek nincs szabad akarata. Ostoba óriások,
nekem nem lehet hazudni.
Nem válaszolok semmit. A csend most nem
békés, hanem nyomasztó. Szóval ezért maradtál, én ostoba módon azt hittem, hogy
miattam, hogy számítok neked. Pedig, mint mindig előrelátóan mérlegelted a
helyzeted, meghallottad a hazug szavakat, amiket más nem. Nagyon buta dolog volt, hazudni annak, aki a
legjobban ismeri a hazugságok árnyalatait. Én azt hittem, hogy miattam
maradtál, hogy neked is számít, amik köztünk történik.
- Szóval, ha igazat beszélt volna, ha
tényleg maguk közé fogadtak volna, akkor elfogadtad volna az ajánlatukat?
Elmentél volna?
- Az igazat akarod hallani, Thor? Miért
nem elég az, hogy most itt vagyok? – teszed fel a kérdést, de a tested
megfeszül a karjaim között. Igazad van. Nem akarom hallani a válaszodat, mert
tudom, hogy mi lenne az. Elmentél volna, de képes lettél volna ellenem fordulni
azok után, amin keresztül mentünk? Az életedet adtad értem.
- Ne gondolkozz ezen, mert felesleges.
Itt maradtam veled. Tudom, hogy milyen kérdések keringenek a fejedben, de kár
rájuk időt és energiát pazarolnod. Nem azért mentettem meg az életedet, hogy
utána én öljelek meg.
Megfordulsz a karomban és most már
egymással szemben fekszünk. Hosszú, fekete hajad az arcodba lóg, de te nem
teszel ellene semmit. Én veszem el az egyik kezemet a csípődről és simítom ki
az elkószált tincseket.
- A közelmúltban sokkal többet harcoltunk
egymás ellen, mint vállvetve, de tudd, hogy sose akartam a halálodat. Igen, azt
akartam, hogy szenvedj, hogy fájjon. Bosszút akartam mindazért, amit tettél.
Kénytelen voltam az árnyékodban élni és te annyira naiv és ostoba voltál, hogy
észre se vetted a szenvedésemet.
- Annyira sajnálom. Sajnálom, Loki –
suttogom a szavakat, de tudom, hogy ezzel már elkéstem. A múltat nem tehetem
jóvá, csak azt ígérhetem meg neked, hogy jobban fogok figyelni rád.
- Egymás után mentél a csatákba, többször
mentettelek meg, mint amennyiről te tudsz, hidd el nekem. A végeláthatatlan
ivászatok és nők. A dicsekvéseid és ugratásaid, hogy én miért nem mutatkozok
lányokkal. Annyira el voltál foglalva magaddal, hogy észre se vetted, hogy
mennyire fájnak a szavaid.
- Sajnálom, akkor még öcsémként
szerettelek, azt hittem, hogy a testvérem vagy. Az ilyen érzések testvérek közt
nem elfogadottak.
- Bezzeg Sif észrevette. Tudta, mert ő is
vágyott utánad, ezért gyűlölt és megvetett engem.
Nem tudok elégszer bocsánatot kérni a
vakságom miatt. Olyan sok fájdalmat okoztam neked. Tudom, hogyha elmondtad
volna, akkor csak még nagyobb lett volna köztünk a szakadék. Biztos vagyok
benne, hogy akkor még elítéltem volna az érzéseidet, sajnáltalak volna,
távolságot tartottam volna, ami csak növelte volna az elkeseredésedet és a
bánatodat. Akkor még fiatal voltam, nem szerethettelek úgy, ahogy most. Csak
abban bízhatok, hogy megérte rám várnod. Mert most már az én szívem is tele van
az irántad érzett szerelemmel, amit nem tudok és nem is akarok titkolni apám és
a világ elől.
- Szeretlek, Loki – suttogom a szavakat.
Közelebb húzlak magamhoz, meztelen testünk újra egymáshoz simul. Megborzongok
hűs bőrödtől, ujjaimat a tiéd közé fűzöm, így fekszünk tovább. – Bízz bennem!
Higgy bennem!
- Mit fogsz tenni, ha szembe kerülsz
Odinnal? Nem tetszik neki a titkos kis románcunk. – Ajkaid gúnyos mosolyra
görbülnek, amikor meglátod megdöbbent arcomat. Apám tudja? Honnan? Ki mondta el
neki? Emlékszem, amikor beszéltem vele, már akkor se tetszett neki, hogy ilyen
sokat foglalkozok veled, pedig akkor még tényleg csak a testvéri szeretet
vezérelte a tetteimet. Csak segíteni akartam az öcsémen, akit szeretek. Nem
tudom, hogy ez a testvéri szeret mikor alakult át szerelemmé. Még én magam se
vettem észre, akkor ő hogyan tudta meg?
- Tudja? – Ennyit sikerült kinyögnöm.
Hangom elcsuklik, te pedig elégedetten vigyorogsz rám.
- Persze, hogy tudja, Odin, Mindenek
Atyja, mindent lát és mindent tud. Gyerekként is szemmel tartott, biztos vagyok
benne, hogy már akkor tudott az érzéseimről. Ő tudta azt, amit mi még nem, hogy
nem vagyunk vérszerinti testvérek. Gondolom rájött, hogy ha nem lenne ez az apró
titok, akkor előbb utóbb a te érzéseid is megváltoznának és viszonoznád az
enyémet, ezért nem haragudott, hogy folyton más lány állt az oldaladon. Mondjuk
a halandó nődnek nagyon nem örült, mert veszélybe került a királyság, ha őt
választottad volna, akkor Midgardba mentél volna. Nem is tudom, hogy abban a
pillanatban kit utált jobban, engem, vagy a nőt.
Most, hogy jobban belegondolok, sose
szidott meg, hogy mulatok és minden nap más lány oldalán sétálok. Csak anyánk
nem nézte ezt jó szemmel. Emlékszem, hogy olyankor mindig téged keresett aggódó
tekintetével. Azt hittem, hogy ezért, mert aggódik, hogy te nem találsz magad
mellé egy szép, okos nőt, aki szeret téged, pedig az igazság, hogy ő tudta,
hogy mi zajlik a lelked mélyén. Most így minden egyértelmű és világos, tényleg
nagyon vak voltam. Vagy a lelkem mélyén én is tudtam, én is ugyanazt éreztem,
mint te, csak én elnyomtam magamban, és tévesen a testvéri szeretettel
azonosítottam.
- Annyi fájdalmat okoztam neked az évek
alatt, úgy hogy közben észre se vettem, hogy mit teszek veled. Meg tudsz nekem
bocsátani?
- Ezek a dolgok tettek azzá, akit ma itt
fekszik veled szemben. Szenvedések, hazugságok formálták a szívemet és a
jellememet. Túlélő vagyok, Thor.
Ebben nem tudok vitába szállni veled.
Sokszor hittem azt, hogy elveszítettelek, hogy meghaltál. Amikor elengedted a Gungnirt
és lezuhantál a mélybe. Emlékszem az egyre távolodó alakodat, amit elnyel a
sötétség. Akkor azt hittem, hogy örökre elveszítettelek. Megsirattalak és
meggyászoltalak. Aztán Heimdall meglátott téged Midgardban és az én szívem
megkönnyebbült, de amikor megtaláltalak, rá kellett jönnöm, hogy
megváltoztál. Börtönbe zárattalak,
felhasználtalak, hogy segíts, megmenteni a Jane-t. A szabadságot ígértem neked,
pedig lehet, hogy újra visszakerültél volna a börtönbe. Mégis velem tartottál,
segítettél nekem és majdnem belehaltál. Ha lehunyom a szemem, látom magam előtt
a sápadt testedet, a sok vért.
Álmaimban újra és újra átszúrnak téged és
Jane-t. Hiába akarok kiabálni, nem tudok, a szám eltűnik, a lábamat elnyeli a
homok. Választanom kell köztetek. Mindig téged választalak. A kezeim közt halsz
meg. Utána pedig megfogod a csuklómat, szemeid feketék, eltűnik a szemed
fehérje és a szivárványhártyád, bőröd rendellenesen fehér, idegbeteg vigyor az
arcodon egyre csak szélesedik, én pedig hiába rángatom a kezem nem tudok
szabadulni. Meghaltál, akit magam előtt látok álmomban az nem te vagy. Amikor
felriadok, magamhoz húzom alvó testedet, hallgatom a szívverésedet, mert csak
akkor tudok megbizonyosodni afelől, hogy ez a valóság.
- Mire gondolsz? – szólalsz meg hirtelen.
Összerezzenek a hangodtól. Tekinteted az arcomra vándorol, homlokodat aggódóan
ráncolod, érdeklődve várod a válaszomat.
- Van egy álmom, egy rémálmom. Ott
vagyunk a kietlen pusztaságban. Felnyársal, és én nem tudok neked segíteni. –
Hangom elcsuklik, még sose meséltem el ezt neked.
- Folytasd!
- Nagyon sok a vér, tudom, hogy el foglak
veszíteni, a karjaim közt halsz meg. Ott fekszik előttem a holttested és én
bosszút esküszök, aztán hirtelen megmozdulsz, megragadod a csuklómat és felém
fordulsz, de az nem te vagy.
- Hanem ki? – kérded, tekintetedben ott
csillog a kíváncsiság. Talán megnyugtat, ha elmondom neked az álmomat, talán
nem fog minden egyes éjszaka a te halálod kísérteni.
- Nem tudom, de nem te. Aki rám nézett az
egy szörny volt. Hidd el nekem.
- Csak egy ostoba álom, ne törődj vele.
Ha ez megnyugtat nekem is vannak rémálmaim.
- Kérlek, meséld el nekem. Hallani
szeretném. – Gyengéden megérintem az arcodat. – Mondd el! Könnyebb lesz a
lelked tőle.
Csöndben várok, nem akarlak sürgetni,
tudom, hogy nagyon nehéz megnyílnod előttem. Beszélned egy ilyen személyes
dologról. Nagy levegőt veszel, és végül megszólalsz.
- Az én álmom is a homokos, élettelen
világban játszódik, de én nem téged látlak, egyedül vagyok, aztán megpillantok
egy alakot. Közeledik felém. Anya az, nem tudom, hogy mit keres ott. Bocsánatot
akarok kérni, helyre akarom hozni az utolsó beszélgetésünket, de igaz szavak
helyett újra ugyanazok a hazugságok hagyják el a számat.
- Minden rendben, Loki. Semmi baj –
suttogok, miközben bátorítalak a folytatásra.
- Lenézek a kezemre, amiben ott van a
tőröm. Nem tudom, hogy került oda, de ott van. Anya mosolya eltűnik és szomorú,
annyira szomorú, én pedig leszúrom. Nem akarom, de a kezem magától mozdul.
Megölöm őt. Érted? Megölöm! Megöltem!
- Loki! – szólok rád, és magamhoz húzlak.
– Nem te voltál. Nem hibáztathatod örökké magadat. Anya tudta, hogy szereted.
- A vére ott van a kezemen. Arcát
elcsúfítja a fájdalom, amit én okoztam neki, utána egyszerűen eltűnik. Egy
pillanat múlva erős fájdalom hasít belém, levegőt se bírok venni. Lenézek és
egy dárda áll ki belőlem. Segítségért akarok kiáltani, de senki se jön. Egyedül
vagyok, egyedül fogok meghalni. Mielőtt lehunynám a szemem felébredek és
azonnal a hasamhoz kapom a kezem, hogy megbizonyosodjak, hogy csak álom.
Tudom, hogy egyszer megbékélsz magaddal,
hogy egyszer majd fel fogod tudni dolgozni anyánk halálát, a halál közeli
állapotodat.
- Köszönöm, hogy elmondtad nekem. Tudod,
az elmúlt pár napban békésen alszom.
Amióta egymás ölelésében kelünk és
fekszünk a rémálmok elkerülnek. Megnyugtat a jelenléted. Remélem te is ugyan
ezt érzed. Remélem, elűzöm az árnyakat.
- Én is. – Egymásra nézünk. Rövid válasz,
de nekem nagyon sokat jelent, mert engem tartasz a menedékednek. Én karom az a
hely ahol biztonságban érzed magad, én pedig mindent megteszek, hogy ez így is
maradjon. Közelebb hajolok hozzád, ajkaim a tiédet keresik. Gyengéden
csókollak, megpecsételve az itt elmondott titkokat.
Jaj :3 Hát azt kell mondjam, hihetetlenül aranyos volt ez a fejezet. Megőrülök. De ugyanakkor szomorú is, én most nagyon félek, mi lesz itt, ugye nem fogod kinyírni valamelyiküket, ugye nem? O.O
VálaszTörlésNe, aggodj, draga :) Nalam nagyon ritka a halalozas. Imadom, ha a tortenetnek boldog a vege. Nalam majdnem mindig garantalt a happy end. Thor es Loki is eletben marad :) Nem kell aggodnod.
Törlés