Lélekkötelék - 9. fejezet: A kék bögre halála

Sziasztok! Itt az új fejezet! Remélem, tetszeni fog :)

Tony/Loki, 18+, slash, erotikus tartalom, hurt/comfort, dráma

Tony halálos beteg. Utolsó esélye, ha megtalálja azt a személyt, akinek az elkapásában és bebörtönzésében segített. Lokit.

A kék bögre halála

Lassan ébredek, még mindig az álom hatása alatt vagyok, fejem nehéz, és az agyam tompa. Furcsa volt magamat más szemszögéből látni. Furcsa, izgalmas és ijesztő is egyben. Igazad volt, tényleg, a végén már azt kívántam, hogy bárcsak vége lenne. Igazad volt, az utolsó pillanatban tényleg hozzád imádkoztam, téged hívtalak és te jöttél. Nem vagyok naiv, se ostoba, tudom, hogy célod volt velem, de megmentettél, tettél velem valamit, érzem, hogy van köztünk valami, amit én a halandó eszemmel nem tudok megmagyarázni, de érzem, ott van köztünk, mégis, mintha hiányozna valami. Ennek a valaminek a hiánya miatt nem gyógyulsz? Segítségre van szükséged, de nem mondasz semmit. Meg kell várnom, hogy az emlékek mutassák meg nekem? Vagy egyszerűen kérdezzek rá? Mit vársz tőlem?

Két hűvös kar ölel körül, tested hátulról hozzám nyomódik, én pedig mindent elfelejtek. Először ijedtemben megugrok, de te gyengéd erőszakkal szorítasz magadhoz. Egyik kezed lassan elindul a vállamtól lefelé, majd megáll közvetlenül a reaktoromon.

- Ne gondolkozz Anthony, csak élvezd! – suttogod a fülembe, én pedig azonnal elernyedek. Ujjaid lassan fedezik fel a mellkasom minden egyes centiméterét. Finom, hűs leheleted a tarkómat cirógatja, én pedig egyre szaporábban veszem a levegőt. Olyan régóta álmodom erről, persze, csak akkor, amikor nem a te életedet álmodom, akkor erotikus álmok tömkelege tódul az agyamba és mindnek te és én vagyunk a főszereplői. Mondani akarok valamit, amivel tuti biztos, hogy elrontok mindent, már nyitom is a számat, amikor ajkaimon egy vékony, puha ujjat érzek meg.

- Meg ne szólalj! – utasítasz, és ujjadat erősen rányomod az ajkimra.  – Tudod, Anthony, már nagyon régóta érdekelsz. Más vagy mint a többi halandó, felettük állsz, és ezt te is tudod. Megosztod velem az otthonodat, tanítasz a világod rejtelmeire, megmented az életemet.

Hangod elbódít, az érintésed ellazít, még sose éreztem ilyet, hogy ennyire a hatása alá kerüljek valakinek, meg kéne rémülnöm, de ehelyett még többet akarok. Akarlak, egészen. Kezed egyre lejjebb kalandozik, érzem, hogy téged se hagy hidegen a dolog, merev férfiasságodat a hátsómhoz nyomod. Lágy simítások, suttogó hangod az őrületbe kerget.

- Mit szeretnél, Anthony? – kérded és megharapod a fülemet, mire én hatalmasat nyögök az élvezettől. Csípőm előrelendül, egyenesen a markodba, mintha vártál volna rám. Erőteljesen megszorítod merevedésemet én pedig csillagokat látok a gyönyörtől.

- Loki! – Hangom fojtott nyüszítés, testem ívbe feszül, mintha végig ment volna rajtam az áram.

- Kedvellek, Anthony, szerintem beszélhetünk nyíltan azok után, ami kettőnk között történt az elmúlt napokban, vagy hetekben.

Válaszolni akarok, de egyszerűen nem bírok, csak a farkamon lévő ütemesen mozgó kezedre és a hátul a két farpofám közt elnyúló kemény merevedésedre tudok koncentrálni. Ujjaid a makkom kényeztetik, én pedig elkezdek mozogni a kezed között. Mintha csak erre vártál volna, te is megmozdulsz, nedved síkossá tette a fenekemet. Hirtelen megrémülök, mert attól félek, belém fogsz hatolni. Voltam már férfival, nem is egyszer, de mindig én voltam felül, nem mintha bánnám, ha fordítva lenne, de nem állok készen rá, még nem.

- Nem kell aggódnod, nem vagyok olyan állapotban, de megígérhetem, hogy hamarosan meg fog történni.

Megszorítasz, és újra megmozdulsz mögöttem. Halk nyögéssekkel, egyre gyorsabban mozogsz. Élvezeted engem is magával ragad. Nem tudom kontrollálni a mozdulataimat egyre vadabbul lököm magam. Egyre hangosabbak vagyunk, érzem, ahogy megfeszülsz mögöttem, hangos szusszanás, fogaid a vállamba mélyednek, spermád végigfolyik rajtam, elélveztél. Nekem se kell sok, még néhány erőteljes lökés, és én is követlek.

Érzem, ahogy a tested remeg mögöttem, azt hittem, hogy miután végeztünk, te szépen eltűnsz mögülem, de a percek csak telnek, és te nem mész sehová. Érzem szapora szívverésedet a hátamon, úgy veszed a levegőt, mintha legalább kilométereket futottál volna.  Csak most jut eszembe a sérülésed, tegnap még félholtan hevertél a fürdőszoba padlóján. Hatalmas szúrt seb van a hátadon és a hasadon, erre mi mit csinálunk?

- Jól vagy Loki? –Próbálok megfordulni, de te nem engeded. Remegő kezeiddel még mindig ölelsz.

- Ne kérdezz ostobaságokat Anthony. Aludj!

Mondani akarok még valamit, de mintha csak a parancsodat követném, a testem ellazul, a szemem pedig lecsukódik. Szinte azonnal mély álomba merülök.

Arany láncok megcsörrennek minden egyes lépésnél. A hatalmas trónterem visszhangzik a lépteimtől.  Ott ülsz te arany trónodon, te, ki kitagadtál, megtagadtál engem. Odin, Mindenek Atyja. Megállok előtted, oldalra fordulok. Anyám, aki nem is az enyém. Hazudott nekem, mint mindenki más.

- Loki – félve szólít meg. Szemében kétségbeesés ül.

- Szervusz, anyám. Mond büszke vagy rám? – teszem fel gúnyosan a kérdést. Figyelem, ahogy idegességében az ujjait tördeli.

- Kérlek, ne ronts a helyzeten – suttogja halkan, de én csak gúnyosan rámosolygok.

- Lehet rosszabb?  - kérdem, de már válaszolni nem tud.

- Elég! – Hangod szakítja félbe a beszélgetésünket, és én kénytelen vagyok feléd fordulni. – Négyszemközt beszélek a fogollyal!

Figyelem, ahogy anyám kisétál a teremből és magamra nagy veled. Lassan elindulok a trón felé, a lánc hangja ezerszer hangosabb a csöndben. Kihúzom magam, arcom komoly, de elnevetem magam. Megjátszom magam előtted, hogy azt hidd, nem érdekel a mondandód, hogy nem veszem komolyan a szavaidat, pedig ez nem igaz. Tudom, hogy az életem a tét. Gyűlöllek téged, mert hazudtál nekem, mert nem engem választottál. Ellopott ereklye voltam számodra, most pedig egy fogoly.

- Nem értem, mire ez a felhajtás? – kérdem tőled.

- Te valóban nem érzed sötét tetteid súlyát? Bárhová mész, lépteid nyomában pusztítás és halál.

- Midgardba mentem, hogy uralkodjak a föld lakói felett, mint istenük. Úgy, mint te. – Minden egyes szavam hazugság. Nem akartam uralkodni, csak bosszút akartam állni rajtad és Thoron. Hőn szeretett és védett világotokat eltörölni, mert megérdemlitek.

- Nem vagyunk istenek. Megszületünk és meghalunk, pont, mint az emberek.

- Plusz-mínusz ötezer év – válaszolok öntelt hangon és te észre se veszed, hogy mit érzek valójában. Dühös vagy, pedig nincs jogod hozzá. Nekem van jogom dühösnek és elárultnak érezni magamat. Gúnyosan vigyorgok rád, de te nyugalom mögé rejted haragodat.

- Mindez azért volt, mert te szeretnél uralkodni – válaszolsz.

Hát egyáltalán nem ismersz? Miért nem látsz engem? 

- Születési előjogom! – kiabálom. Játszom a már megkezdett játékot, de valóban jogaim vannak. Király vagyok, uralkodó, amitől te megfosztottál. Mindent elvettél.

- Jogodban állt meghalni, gyermekként száműztek egy jeges sziklára, ha nem fogadtalak volna be, akkor most nem lehetnél itt, hogy gyűlölhess.

Oh, most bezzeg beszélsz arról, hogy ki vagyok, hogy honnan jöttem. Miért nem tudtál akkor mindent elmondani? Miért?

- Ha már tudod, hogy milyen sorsot szánsz nekem, kérlek, ne habozz – Hangom könyörgő, tudom, hogy egy pillanatra meg is tévesztelek. Egész életemben hazudtam.  – Nem mintha nem élvezném a cseverészést, csak hát nem élvezem. – Hangom ismét komoly, szemedbe nézek, de már ahogy te nem látod azt a gyermeket, akit felneveltél, én már nem látom azt a férfit, akit oly sok éven át az apámként szerettem és tiszteltem. Egy öregember ül előttem, akit teljes szívemből gyűlölök és megvetek.

- Csak is Frigga miatt nem ölettelek meg, de többé sosem láthatod. Életed hátralévő részét tömlöcben töltöd.

Tudatában vagyok annak, hogy az arcomon megjelenik a döbbenet és a kétségbeesés, de azonnal el is tűnik, nem adom meg neked azt az örömöt, hogy gyengének láss. Azt mondják, hogy az atyai szeretet örök. Sose szerettél fiadként.

- Na és Thor? Kinevezed az ostobát királynak, amíg én egy cellában rohadok? – teszem fel a kérdést és megpillantom elégedett mosolyodat. Legszívesebben odamennék és eltüntetném az arcodról. Annyira gyűlöllek, hogy azt el se tudom mondani. A hányinger kerülget a gondolatra, hogy Thor király lesz, én pedig egy cellában fogok megrohadni.

- Thornak helyre kell hoznia a kárt, amit okoztál. Rendet teremt a Kilenc Birodalomban és igen, uralkodni fog.

Nem válaszolok, félek, hogy nem jönne ki értelmes szó a számon csak üvöltés. Nem maradok a börtönben vissza kell jutnom a földre, mert ha nem sietek a szabadságom kulcsa elpatkol. Légy türelmes Anthony, bírd ki egy kicsit. Várj rám és én eljövök hozzád.

Reggelire rántotta. Imádod a tojást, még nem keltél fel.  Egy hete történt meg az a pillanat, amit én csak fordulópontnak nevezek. Kezd visszatérni az a Loki, akit régen ismertem, jó enyhe túlzás, hogy ismeretem. Az Loki, aki el akarta foglalni a világot, vagyis ez se teljesen igaz, ez egy finomított, nyugodtabb kiadás. Nem ég benned a bosszú tüze, és nincs az arcodon az az őrült pszichopata vigyor se. Szerintem most biztonságban érzed magadat. Kialakult egy bizonyos napi rutin. Nem teszünk úgy, mintha nem történt volna semmi, ellenkezőleg. Folyamatos érintések, éjszaka kényeztetjük egymást, de van egy pont, amin egyikünk se megy tovább. Úgy érzem magam, mintha még most kezdtünk volna el randizni, azt se tudom, hogy mikor történt velem ilyen utoljára. Nem az volt az első hogy szexelünk, és elválnak útjaink, ami itt nehezen megoldható lenne, hanem együtt élünk és fokozatosan haladunk. Amik engem aggasztanak azok a titkok, vagyis a te titkaid. Még mindig nem mertem megkérdezni, hogy pontosan mi is történt azon a napon, amikor megmentetted az életemet. Rohadtul félek, mert most minden rendben van köztünk. Jól érzem magam, te is jobban vagy és kialakult köztünk egyfajta bizalom, amit nem akarok tönkretenni a hülye kérdéseimmel. Mos először fordult elő velem, hogy nem akarom tudni valamire a választ. Van az a mondás, hogy „A tudatlanság boldogít!” Nevezzenek gyávának, de inkább nem akarom tudni.

Már éppen kiabálni akarok neked, hogy kész a reggeli, amikor megpillantalak az étkező ajtajában. Fekete köntösben, mezítláb, kezedben a kedvenc kék bögréddel. Amióta ide költöztél, azóta ezt a bögrét cipeled magaddal mindenhova. Figyelem, ahogy hosszú, ujjaiddal az oldalát cirógatod. Komolyan nevetséges, de féltékeny vagyok arra az átkozott bögrére.

- Miért szorongatod állandóan azt a bögrét? – kérdem tőled és meg se próbálom elrejteni a hangomból áradó féltékenységet.

- Pontosan azért, amiért te a piros köntösödet hordod. Megnyugtat és a biztonság illúzióját adja, Anthony.

Nem gondoltam, hogy ilyen őszintén fogsz nekem válaszolni, ezért ettől felbátorodva felteszem neked következőt.

- Miért pont az a bögre?  - fejemmel az említett tárgy felé bökök, amit a kezedben tartasz.

- Jarvis azt mondta, választhatok egyet magamnak.

Aztán leesett. Úgy jöttél ide, hogy nem ismertél itt senkit. Terved, hogy megmented az életemet és többek közt azt vártad el, hogy titokban tartom az ittlétedet, amit meg is tettem, de ott van, mi van, ha azonnal riadóztatom a többieket, ha megpróbállak megölni. Tested már akkor is nagyon gyenge volt, és még gyengébb lett azáltal, hogy engem megmentettél. Összefoglalva egy vadidegen világban, amit el akartál foglalni, az egyik ellenségednél bujkálsz súlyosan megsérülve. Nem éppen a legjobb kilátások. Egyedül voltál és kellett neked valami, amibe kapaszkodhatsz. Amikor ide jöttél ez az egy tárgy volt az, ami tényleg a tiéd, amit te magad választottál ki. Ezért ragaszkodsz annyira hozzá.

Lassan odasétálok hozzád, te csak állsz ott felvont szemöldökkel, a kezeiddel még jobban szorítod a bögrét. Kiveszem a kezedből, nem igazán akarod elengedni.

- Nyugi, nem bántom – suttogom a füledbe, mire te elengeded. Miután biztonságban leraktam a földre, újra feléd fordulok, mire te azonnal magadhoz húzol. Szánk összeér, nyelveink vad táncba kezdenek. Őrült módjára túrok bele hosszú hajadba. Annyira finom és puha. Kezeid a csípőmet markolják. A csók egyre lassul és mélyül. Imádom az ízedet, az illatodat, téged.

Elég régóta vagyunk így együtt és be kell látnom nem az vagy akinek mutattad magad. Megismertelek az álmok által és az együttélés segítségével. Nem vagy pszichopata, nem akarsz uralkodni, csak azt akarod, hogy valaki számára te legyél az első, hogy ne kelljen harcolnod a figyelemért. Egyszerűen nem akarsz senki árnyékában élni. Amióta velem vagy, nyugodt vagy. Van egy alaptermészeted, ami szereti a káoszt, felsőbbrendűnek érzed magad, ami igaz is, nem vitatkozok, de ég és föld a mostani és a földet elfoglaló Loki közt.

Ajkaink lassan elválnak egymástól, majd hirtelen megszólalsz. Hangod egyenletes, színtelen.

- Tudod, hogy nevezik ezeket a nyugodt napokat? Vihar előtti csendnek.

- Ne légy már ilyen pesszimista. Semmi baj nem lesz. Mégis mi történhetne? – teszem fel a kérdést, de nyugodt hangod és a zöld szemeidben megbúvó aggodalom megrémít.

- Tegnap felhívott Miss. Potts. – Hangod nyugodt, már majdnem fagyos.

- Csak nem féltékeny vagy? Pepper és köztem már régóta nincs semmi. Nem is lesz. Elárulok valamit, édes, egyedül te tudtad, te vetted észre, hogy fel fogom dobni a talpam. Az úgynevezett barátaim, még Pepper se vette észre, hogy baj van, de nem lepődtem meg nagyon rajta, az előző élethalál harcomat se vették észre.

- Nem vagyok féltékeny, mert az enyém vagy, Anthony, és ez a jövőben se lesz másképp. Engem a kérdések aggasztanak, amiket a te volt asszonyod feltett.

- Megkérdezte, hogy vagyok? Pár ártatlan kérdés. Rémeket látsz.

- Én ebben nem vagyok biztos. Nagyon hasonlított valakinek a kihallgatási módszerére.

- Mégis mi a fenéről beszélsz? – teszem fel idegesen a kérdést.

- Úgy gondoltam, hogy éppen itt az ideje, hogy megejtsük azt a bizonyos beszélgetést, amit már régóta halogatunk, Anthony. Végre föl kéne tenned a kérdéseidet.

Lehajolsz és felveszed a poharadat. Lerakod az étkezőasztalra, majd megállsz velem szemben.

- Azt hiszem, el kell halasztanunk ezt a beszélgetést.

- Mégis mi a fenéről beszélsz? – kérdem, de a válasz már nem jön, egy hangos puffanással betörik az előszoba ajtót. Maszkos férfiak jelennek meg a házban, élükön a vörös hajú Natasha.

Fegyver szegeződik rám, a földre tepernek engem és téged is, hagyod magad, még túlságosan gyenge vagy. Üvöltök, ahogy bírok, a te nevedet kiáltom, amikor az egyik katona beléd rúg. Hangos csörömpölés, mintha lassított felvételt látnék. A kék bögre darabokra törik a padlón.